Lélegzetelállító, nagy valószínűséggel példátlan felvételt készített egy arizonai asztrofotós – írja a New York Post. A felvételen egy szabadesésben lévő ejtőernyős látható csillagunk felszíne előtt.
A Nap megörökítésére specializálódott Andrew McCarthy barátjával, a youtuber, Gabriel C. Brownnal együttműködve hozta létre a képet november 8-án, az arizoniai sivatagban. A The Fall of Icarus (Ikarusz zuhanása) című felvétel megszületését hónapokig tartó tervezés és hat kísérlet előzte meg.
McCarthy az X-en azt írta, ez lehet az első ilyen típusú fotó.
Brownnak nagyjából 1000 méteres magasságból kellett ugrania, a fotós pedig 2400 méterre helyezkedett el távcsöveivel. A csapatnak rengeteg tényezőt kellett figyelembe vennie a helyszíntől az időn, a repülő eszközön és a távolságon át a látószögig. McCarthy rádión jelezte társának, hogy mikor ugorjon.
A felvétel beállításához a motoros siklóernyőnek több kört is meg kellett tennie, McCarthy szerint a gép követése sokkal nehezebb volt, mint amire számított. Mivel az ejtőernyő biztonságos visszacsomagolása túl sok időt vett volna igénybe, ezért egyetlen ugrásuk volt.
A kép egyik különlegessége, hogy a fotós hidrogén-alfa fényt használt a Nap kromoszférájának megörökítéséhez. A hidrogén-alfát a csillag légkörében található hidrogéngáz bocsátja ki, észleléséhez speciális szűrőkre van szükség. Megfelelő felszerelés nélkül a Nap megfigyelése rendkívül veszélyes.
Miután McCarthy megörökítette Brown zuhanását, egy külön teleszkóppal nagy felbontású mozaikot készített a teljes csillagról, majd összeillesztette a részleteket, kialakítva a végső kompozitot. A fotós szerint a kép karrierje öt legjobb felvétele közé tartozik.
Immense planning and technical precision was required for this absolutely preposterous (but real) view: I captured my friend @BlackGryph0n transiting the sun during a skydive.
This might be the first photo of it’s kind in existence. See a video of this moment in the reply pic.twitter.com/mkjfavuVsZ
— Andrew McCarthy (@AJamesMcCarthy) November 13, 2025
Brown korábban egy másik fotóssal végrehajtott már hasonlót a Hold esetében, tapasztalatai rendkívül hasznosak voltak. Az ejtőernyős szerint a Nap ugyanakkor sokkal nagyobb kihívást jelentett.
The post Ikarusz zuhanása: lélegzetelállító fotón egy ejtőernyős szabadesése first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





