Nehéz eldönteni, hogy az új Football Manager pénzügyileg vagy presztízs szempontjából lesz nagyobb bukás

Mi számít sikernek? Egy futballklub életében számos szempontból lehet sikereket elérni. Mindjárt elsőként a legkézenfekvőbb, amikor a csapat sok győzelmet aratva bajnoki címet, kupákat gyűjt be. Emellett ott vannak azok a klubok, amelyek valamilyen filozófia mentén szeretnének maradandót alkotni, tehetséges fiatalokat kinevelni, jó edzőknek lehetőséget adni, vagy akár egyéni stílust teremteni a hazájukban.

Minden attól függ, milyen célokkal, elvárásokkal vágnak neki a működésnek vagy az adott idénynek. Ezt az élményt keresik a Football Manager játékosai is, ezeknek a történetét mesélik aztán tovább a barátaiknak, erről olvasgatnak fórumokon.

Hasonló a helyzet egy fejlesztőcsapatnál is, hiszen egy videójáték piacra dobásánál temérdek célt meg lehet fogalmazni. Vélhetően ez történt az Football Manager 26 esetében is, de kénytelenek vagyunk rögzíteni a tényt: az összes elhatározás közül egyedül azt sikerült teljesíteni, hogy 2026-ban legalább kiadjanak egy játékot. Bármilyet.

Az Football Manager 26 november 14-én került a boltok polcaira, az elkészültének történetét pedig jogosan nevezhetjük sikernek, de minden más szemszögből hatalmas fiaskó ez a Sports Interactive számára. Ugyanakkor sok-sok fejlesztőnek tanulságos lehet az a kálvária, ami a sorozat körül kialakult. Az általában igen türelmes és lojális virtuális menedzserek ugyanis olyan egyetértésben szálltak bele a kedvencükbe, amire csak ritkán van példa. Ahhoz pedig, hogy tesztünk átfogó képet adjon, előbb a kontextust kell megteremtenünk.

Amikor a kiadásnál még a semmi is jobb

A futballrajongó gamerek felháborodásának megértéséhez vissza kell egy kicsit mennünk az időben. A Football Manager ugyanis olyan sorozat, amelynek minden évben van egy új része. Ezek megjelenése általában október végére, november elejére tehető, ami logikus is, hiszen a nyári átigazolási időszakban jelentősen átalakulhatnak az erőviszonyok egy-egy bajnokságban, kupában, ezt pedig egy szimulációnak illik modellezni. Az első intő jel pedig az volt a játékosoknak, mikor kiderült, hogy fél évet csúszik a 2024-re tervezett Football Manager 25.

A Sports Interactive általában nem lövi el azonnal minden puskaporát, de azért mindig kellő mennyiségű információval látta el rajongóit a korábbi években. Emellett a határidőket is sikerült többnyire betartani, ezért igazán baljós jelnek tűnt, hogy az eredetileg tavaly november elejére ígért játék megjelenését – első körben – a hó végére halasztották a készítők. A vészharangok viszont csak akkor kezdtek el kongani, amikor újabb csúsztatás történt, ezúttal már 2025 márciusára tolták el a megjelenést. Ilyesmire 2002 óta nem volt példa, amikor még Championship Manager néven futott a sorozat. Ez volt az játék, amely először alkotott vizuális képet a szöveges tudósítás mellé a meccsekről, kétdimenziós köröket mozgatva.

Championship Manager 4 was released on this day 21 years ago

Sports Interactive
???? 01/03/2003
???? Mac, Windows#videogames pic.twitter.com/pv0PLY1W0c

— NoSoloBot – Video Games (@NoSoloBot) February 29, 2024

Ezúttal is a vizualizáció okozta a fennakadást, mivel az eredeti tervek szerint már egy új videójáték-motor, a Unity Engine futtatja a legújabb FM-et. Ezen a projekten régóta dolgozott az SI, évek munkájába került, hogy a saját fejlesztésű motor helyett olyan alapokra kerüljön a játék, amely képes lehet drasztikusan javítani a látványt. Ez dicséretes törekvés, de rengeteg nehézséggel járt a fejlesztők számára, valószínűleg többel is, mint amivel számoltak. Azért tudunk csak találgatni erről, mert a megjelenés második halasztásától fogva rettentően kevés információt kapott a publikum, a Sports Interactive elvétve adott ki helyzetjelentést. Maradt hát a találgatás.

A leghűségesebb, leglelkesebb rajongók csak annyit tudtak, hogy elővételben vásároltak egy játékot, amit még alpha verzióban sem tudtak kipróbálni, sőt, érdemi magyarázatot sem kaptak arról, mi történt, vagy mi a terv pontosan. Érthető, hogy frusztráltak voltak.

Igazán dühösek viszont akkor lettek, mikor idén márciusban a fejlesztők közölték, egyszerűen tarthatatlan az ütemtervük, ezért egyáltalán nem lesz megjelenés. Helyette egy jobb, komplettebb FM26-ot ígértek, de a döntés komoly bizalomvesztéssel járt. Emellett a virtuális menedzserek elvárásai is az egekbe szöktek, hiszen úgy ítélték meg, kétszer annyi idejük van a fejlesztőknek, mint korábban.

A játék számos területe elérte a kitűzött célokat, de az általános játékélmény és a felület még nem felel meg az elvárásainknak. Átfogó értékelések, tesztelések egyértelműen igazolták, hogy a játék új irányvonala helyes, de még mindig messze vagyunk attól a színvonaltól, amelyet megérdemeltek

érveltek a készítők a döntés meghozatalakor.

Miles Jacobson, a széria atyja és a Sports Interactive igazgatója több interjúban is elmondta: egyszerűen élvezhetetlen volt az FM25, ezért nem akarták piacra dobni. Érvelése szerint túl nagy kárt okozott volna egy olyan vacak élményt nyújtó játékot kiadni, ami elriasztaná a vásárlókat a jövőben. Így viszont elestek egyévnyi bevételtől, ami szintén komoly érvágásnak számít, de legalább a remény élt, hogy a 2025 novemberére ígért Football Manager 26 már igazán szuper lehet.

Végül nem lett.

SEGA

Miért csalódás az FM26?

A kiadó becsületére váljék, ezúttal sikerült tartani az ütemtervet. Azt lehetett tudni előre, hogy a játék megjelenése kap egy izmos ráncfelvarrást, arra viszont kevesen számíthattak, hogy a végeredmény olyan lesz, amilyen. A Sports Interactive ugyanis megpróbálta összekötni a kellemeset a hasznossal, vagyis olyan kezelőfelületet akart teremteni, ami kényelmes lehet a konzolos játékosoknak is.

Ez önmagában egy teljesen logikus döntés, hiszen a Football Manager térhódítása rendkívül látványos. Az előző játék, az FM24 igazi kasszasiker lett, 19 millió fölötti játékosszámot regisztráltak, miközben a négy évvel korábbi programot összesen kétmillió futballőrült nyüstölte. Igazán adja magát az ötlet, ha már úgyis hozzányúlnak a megjelenéshez a motor miatt, akkor legyen felhasználóbarát azoknak is, akik nem asztali számítógépen vagy laptopon szeretnének edzősködni.

Ebben viszont csúfos kudarcot vallott a Sports Interactive.

Az elképzelés abból állt, hogy a Unity Engine könnyebben kezeli a felugró ablakokat, gyorsabban, szebben nyitja meg ezeket a felületeket, az FM pedig tulajdonképpen tele van ilyen panelekkel. A labdarúgók képességei, a pénzügyi elemek, a szerződések hossza voltaképpen megannyi adatbázis kezelésével jár. Csakhogy ez az ablakos megoldás rettentően kényelmetlen.

SEGA Legördülő menün keresztül juthatunk el több oldalra is. Azok a panelek, amik csak felugró ablakok lesznek, külön jelölve vannak, de némelyik hibásan, mert máshogy viselkedik. A konzolos navigáció viszont valóban könnyebb lehet így.

A korábban jól megszokott elrendezés, a logikusan egymásba épülő elemek helyett valósággal vadászni kell a kívánt információkat. A legtöbb adat fellelhető, de nagyon nehézkesen áll át a veteránok agya. Játék közben én is azon kaptam magam, hogy rá kellett keresnem egyes funkciókra, hogy egyáltalán benne vannak-e az új kiadásban, vagy egyszerűen csak kivették. Ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor valaki Androidos és iOS telefonok között vált és kénytelen átállni az új készülék logikájára.

Nagyobb baj, hogy rengeteg funkció kikerült a játékokból az FM24-hez képest. Azt hagyjuk is, hogy a világbajnokság évében kiadott játékból teljesen kiszedték a válogatottak irányításának lehetőségét, ez a játékmód egyébként is a széria gyenge pontja volt. Ugyanakkor egy rakás érdekes, hasznos információt kikukáztak a készítők, alighanem időhiány miatt. A közelmúltban behozott Data Hub, ami tele volt hőtérképekkel, passztípusokkal és sok-sok érdekességgel, köddé vált. Ugyanígy a meccsek közben bekiabálható instrukciók is megszűntek, illetve eltűntek az olyan egyedi játékmódok, mint a Versus, a Draft, a Challenge és a saját klub megalkotásának lehetősége is.

Emellett igazán slendrián megoldások is bőven akadnak a játékban, a felugró ablakok egy része gyakorlatilag nincs készen. Nincsenek lekerekítve a szélei, vagy épp a kitöltés hiányzik, máskor egymást takarják ki a panelek. Egyes funkciók bár elférnének egy kis ablakban, mégis új oldalra vezetnek, másoknál meg éppen túl sok információt zsúfoltak kis helyre és átláthatatlan. Érthetetlen hiányosságok is akadnak, mérkőzés közben például hiányzik a kis ikon a játékosok mellől, ami arra szolgálna, hogy ha a kurzorral rámegyünk, megmutassa az adott focista képességeit. Mérkőzés közben ezek a legalapvetőbb információk, rendkívül kényelmetlen ezt a hiányt kikerülni.

Ez írja le legjobban az egész élményt, rendkívül kényelmetlen, nehézkes, minden egy kicsit lassabban és körülményesen intézhető el, mindenhez két-három kattintással több kell a szükségesnél.

A fentieknél triviálisabb dolgokat sem sikerült megoldani, például a szóköz billentyű nem a következő olvasatlan üzenetre ugrik, hanem továbblépteti a játékot. Ilyen és ehhez hasonló problémákkal van tele az egész játék. A várva várt Unity Engine-en futó látvány sem üt akkorát, mint ahogyan azt sokan szerették volna. Bár az előrelépés tagadhatatlan, az animációk fejlődtek, a grafika javult, még mindig le van maradva a kornak megfelelő megjelenítést biztosító sorozatokhoz képest. Arról nem is beszélve, hogy a nézőtéren látható figurák továbbra is úgy néznek ki, mintha kartonból lennének kivágva.

Akkor az FM26 egy rossz játék?

Hamar válaszoljuk is meg ezt az égető kérdést: nem.

A Football Manager 26 néven futó kiadás inkább egy gyenge közepes, de alapvetően hozza a megszokott élményt, ha felül tudunk emelkedni a kényelmetlenségein. A feladatok hasonlóak, mint korábban. Csapatot menedzselni, játékosokat szerződtetni, kupákat nyerni még mindig hasonlóan izgalmas és szórakoztató dolog, mint korábban. Az új játékosoknak ráadásul hatalmas segítség, hogy ezúttal nagyon jól sikerült a taktikai beállításokhoz tartozó panel.

Az FM26-ban ugyanis külön megadható, miképp helyezkedjenek és viselkedjenek a játékosaink, ha csapatunknál van a labda, de megszabható akár az is, mi a teendőjük, ha védekezni kell. Ez a labdarúgásról alkotott közbeszéddel teljesen összecseng, de a korábbiaknál sokkal informatívabb és egyszerűbb is. Átlátható lett, ráadásul nagyon izgalmas kísérletek táptalaja, milyen formációkat hogyan lehet átalakítani akkor, ha elveszíti csapatunk a labdát.

SEGA A megújult taktikai fül izgalmas és szép dizájnt kapott. Könnyű lehetőség a kísérletezéshez.

Tovább segítheti az új menedzserek dolgát, hogy a stábtagok esetében megszabadulhatnak a képességek mellé rendelt számoktól. Sokkal egyszerűbb a szisztéma, edzőink, játékosmegfigyelőink, orvosaink képességei mellett egyszavas értékelés áll, mint például jó, átlagos vagy épp elit. Az új karrierünk elkezdése is kényelmesebb, néhány kérdésre kell csupán válaszolni, az alapján saját profilunk is hasonló kulcsszavas értékelést kap. Kevésbé fullasztó az információk tömkelege, de könnyebb is értelmeznie egy új játékosnak, ha valamiben jó edzőnek számít, vagy átlagosnak.

Ezek, valamint a női futball mezőnyének bekerülése rövidke lista a hibákkal szemben. A játék működőképes, sok eleme szórakoztató, de az összkép a nagy várakozásnak köszönhetően egyértelműen csalódást keltő. Ezt pedig hangosan tudatta a közösség, a hű rajongótábor ugyanis egy raklapnyi dühös komment és a kritikus YouTube-videó mellett olyan durván lehúzta a játékot, hogy Steamen a cikkünk írásának pillanatában csak az értékelők 24 százaléka nyilatkozott pozitívan, sokan pedig inkább visszakérték a pénzüket. A problémák ráadásul nem csak számítógépen érhetők tetten, hanem a konzolon is, az ottani értékelések sem jobbak.

A játékosok a kelleténél talán érzelmesebben reagáltak, ennyire nem vészes a helyzet, de jól mutatja a csalódottságot, ami a gyenge kommunikáció és az ígérgetés eredménye. A készítők egyébként sok funkció visszahozását ígérték tavasszal, amit további frissítésekkel hoznak majd be a játékba.

Ennek ellenére nem lehet jó szívvel ajánlani bárkinek az FM26-ot, mert a régi motorosok számára pocsék élmény, az újak pedig jelenleg egy komplettebb, jobb játékot kapnak az FM24-gyel.

Egyedül abban bízhatunk, hogy az alapok elkészültek ahhoz, hogy a következő játék élvezhetőbb legyen. Azt is mondhatnánk, hogy amennyiben az FM24 egy tapasztalt jó focistának felel meg, akkor az FM26 egy jóval gyengébb ifi, akiben megvan a potenciál, hogy elődjét túlszárnyalja, de még ki kell várni, hogy beteljesül-e a potenciál.

The post Nehéz eldönteni, hogy az új Football Manager pénzügyileg vagy presztízs szempontjából lesz nagyobb bukás first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest