Az FTC beállósa az MTI-nek elmondta, az első két fordulóban Szenegál és Irán legyőzésekor jól tudtak teljesíteni. A harmadik csoportellenfél, Svájc ellen 2024 elején az Eurokupa keretében kétszer is pályára lépett a magyar válogatott: Tatabányán 38-26-ra, Gümligenben 35-27-re nyert. Bordás mindkettőn játszott és a hazai találkozón piros lapot kapott.
Nagyon lelkes csapat, amelyet nem szabad alábecsülni. A svájci játékosok küzdeni fognak a végsőkig, van egy nagyon jó beállójuk, akire nagyon oda kell figyelni
– utalt Tabea Schmidre Bordás, megjegyezve: az Esbjerg 22 éves játékosa okozhat nekik nehéz pillanatokat.
„Ugyanakkor szerintem, ha kellőképpen felkészülünk rá és az egész csapatukra, akkor nem lehet problémánk.”
Bordás meglátása szerint a magyar válogatott az elmúlt években fejlődött abban, hogy a beállósok több labdát kapnak, és több akciót fejeznek be, ezáltal szélesebb a lehetőségek tárháza a támadások befejezésére.
Az elsődleges célunk nyilván az, hogy megnyerjük a mérkőzést és csoportelsőként lépjünk a középdöntőbe, de jót tesz a lelkeknek és az önbizalomnak is, ha minél több góllal tudunk nyerni
– hangsúlyozta.
Grosch Vivien sérülése rendbe jött
Grosch Vivien ugyancsak azt emelete ki, hogy a hétfő lesz a legnehezebb csoportmérkőzés. A Debrecen jobbszélsőjének bal combját az Irán ellen 47-13-ra megnyert szombati mérkőzésen ápolni kellett, de úgy érzi, semmi komoly probléma nincsen.
Volt egy rossz mozdulata, aminek következtében „jobban befeszült a lágyékrészen”, és elővigyázatosságból nem tért vissza ezt követően a pályára. Kitért rá, hogy nagyon odafigyel rá a stáb és profin kezelik a helyzetet.

„Minden rendben lesz” – jelentette ki bizakodva, majd hozzátette, mindig előre tekintenek és igyekeznek mérkőzésről mérkőzésre fejlődni a hibák kijavításával.
Tudjuk, hogy a következő lesz a három csoportmérkőzés közül a legnehezebb, de szerintem készen áll a csapat arra, hogy jó teljesítményt nyújtson
– utalt a vb-újonc Svájc elleni találkozóra.
Megemlítette, hogy a belső posztokon lévő társaik előnyszerzésekkel biztosítják a szélsők számára, hogy több lehetőségük legyen, ők pedig megpróbálnak a lehető legjobban együtt élni a játékkal, hogy minél hasznosabb tagjai legyenek a válogatottnak.
A játékosok vasárnap délelőtt közösségépítő csapatprogramon vett részt. Grosch szerint ezek nagyon jót tesznek nekik, mert így egy kicsit ki tudnak szakadni az ebben az időszakban megszokott menetrendből, és rövid időre nem a kézilabdán van a fókusz.
A Svájc elleni találkozót hétfőn 20.30-tól rendezik ‘s-Hertogenbosch-ban, a tét a csoportelsőség lesz, valamint az, hogy hány pontot visznek magukkal a felek a következő szakaszba, Rotterdamba.
The post „Jót tesz a lelkeknek és az önbizalomnak, ha minél több góllal tudunk nyerni” – nem becsülné le ellenfelét a női kézilabda-válogatott first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





