Történelmi változás: többet fizet a magyar állam Brüsszelnek, mint amennyi EU-támogatást kap

Október végéig a magyar költségvetésbe alig 589 milliárd forintnyi uniós támogatás folyt be a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetési beszámolója szerint. Ezzel szemben uniós tagdíjként a közös büdzsébe október végéig 609 milliárd forintot fizettek be a magyar adófizetők pénzéből.

Ez azt jelenti, hogy a magyar állam az Európai Unió nettó befizetőjévé vált az első tíz havi adatok alapján – erre pedig nem volt példa Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta

olvasható a Népszavában.

Az év végéig annyiban változhat a helyzet, hogy befizetések már várhatóan nem mennek Brüsszelbe, ám ha az utolsó két hónapban még érkezne valamilyen – akár pár tízmilliárdnyi – támogatás, akkor ezt a kínos helyzetet el lehet kerülni. Ha ez megtörténne, még akkor is 2025 lesz az az év, amikor a legkevesebb uniós támogatást sikerül lehívni.

Magyarország egyre több statisztikai mutató alapján (egy főre jutó, fogyasztási kiadások, jövedelem, szociális kiadások, egy főre jutó GDP) alapján az EU egyik legszegényebb vagy éppen a legszegényebb országa – vagyis teljes mértékben rászorul a felzárkózáshoz szükséges uniós támogatásokra.

Az Európai Bizottság azonban a jogállamisági hiányosságok (a bírói és az ügyészi függetlenség hiánya, közbeszerzéseknél versenyhiány, korrupció, migrációs szabályok figyelmen kívül hagyása) miatt évek óta visszatartja a Magyarországnak járó támogatásokat. Az EU 27 tagállamából 26 megkapja a neki járó támogatásokat, csak Magyarország nem.

Bár a költségvetés nettó befizetővé válhat az idén, a teljes gazdaságot tekintve még mindig pozitív az egyenleg. Ugyanis nem minden uniós támogatás folyik keresztül a büdzsén – ide jellemzően az operatív programok pénzei jönnek be, amit a kormány a programokon keresztül fizet ki. Vannak olyan tételek, jellemzően a mezőgazdasági támogatások, amelyek közvetlenül a támogatottakhoz kerülnek, így ezek nem szerepelnek a büdzsében.

Az idén a tervek szerint 591 milliárd forintnyi agrártámogatás kerül a magyar termelőkhöz vagyis ezen pénzeket ideszámítva még pozitív az egyenleg

– írja a Népszava.

The post Történelmi változás: többet fizet a magyar állam Brüsszelnek, mint amennyi EU-támogatást kap first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest