Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere egy kelenföldi buszgarázsba hívott össze ma délutánra rendkívüli közgyűlést. Ezen a budapesti Fidesz-frakció ki szeretné mondatni a főváros fizetésképtelenségét, de a Tisza Párt fővárosi frakciója nem tervezi, hogy elmegy a közgyűlésre.
Nem leszünk statiszták a kormány politikai cirkuszában!
– hangsúlyozza közleményében a Tisza, akik szerint Budapest nem csődben lévő, hanem zsarolt város.
„A rendkívüli közgyűlés nem a felelős válságkezelésről szól, hanem arról, hogy ki az, aki szereplője kíván lenni a kormányzat politikai színdarabjának. A TISZA nem vesz részt a zsarolási cirkuszban, éppen ezért a rendkívüli közgyűlésen sem veszünk részt, hiszen az nem a megoldásról fog szólni. Felszólítjuk a főpolgármestert, hogy vonja vissza az előterjesztését és ne engedjen teret ennek a színjátéknak, még kevésbé annak, hogy az állampárti frakció csődbe vigye Budapestet!” – teszik hozzá. Szerintük a legsúlyosabb bűn ebben az egész történetben, hogy több tízezer fővárosi dolgozó és családjuk megélhetése került így fel a politikai rulettasztalra.
A mai Fővárosi Közgyűlésen mi részt fogunk venni, de ócska és káros politikai színháznak tartjuk a benyújtott javaslatokat mindkét oldalról. Karácsony a kormány kérésére összehívta ezt a felesleges közgyűlést, majd azt javasolja, hogy a Közgyűlés >>üdvözölje<< a kormány bölcs döntéseit – miközben a Facebookon hergeli az embereket
– reagált Vitézy Dávid, a Podmaniczy Mozgalom frakcióvezetője Facebookon. Szerinte, ha a kormány valóban segíteni szeretne, ahhoz nem kellene semmi más, csak akarat. Ezért is káros szerinte ez a rendkívüli közgyűlés, mert így a Főváros besétál a kormány által állított csapdába. A Karácsony által a Karmelita elé meghirdetett esti tüntetésre – az „ízléstelen >>Pride 2<< vonulásra” – sem mennek el, mert az szerintük nem Budapestről, hanem a főpolgármester személyes túléléséről szól.
The post Nem megy el a Tisza fővárosi frakciója a mai, rendkívüli közgyűlésre first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





