Keddtől vasárnapig a lengyelországi Lublinban rendezik az úszók rövidpályás Európa-bajnokságát, amelyen 9 férfi és 13 női versenyző képviseli a magyar színeket.
Az Eb-ről hiányzik majd a jelenlegi legnagyobb magyar sztár, a 200 méter háton olimpiai bajnok Kós Hubert, aki ebben az időszakban az Egyesült Államokban folytatja a felkészülést legendás edzőjével, Bob Bowmannel. A Texas egyetem kiválósága – aki szerdától szombatig a US Openen szerepel – az Eb legnagyobb éremhalmozója lehetett volna annak fényében, hogy a rövidpályás világkupa-sorozat mindhárom állomásán megnyerte a hátúszó számokat, ráadásul 100-on és 200-on is világcsúcsot ért el. Kós mellett a magyar úszósport két másik párizsi ötkarikás bajnoka, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf sem lesz ott Lublinban, írja az MTI.
Betlehemtől és Sárkánytól várja a legtöbbet a kapitány
Az ugyanakkor kijelenthető, hogy az ő távollétükben is több számban éremesélyesek a magyar versenyzők.
A legnagyobb remények a hosszabb távokhoz fűződnek, Betlehem Dávid ugyanis novemberben az országos bajnokságon a világ idei legjobb eredményével nyert 1500 méter gyorson, Sárkány Zalán pedig a 800 méter aktuális rövidpályás világbajnokaként érkezik az Eb-re.
A nevezési rangsorban Szabó Szebasztián 50 méter pillangón a második, a szám korábbi rövidpályás világcsúcstartóját csak a jelenlegi rekorder, a svájci Noé Ponti előzi meg.
Női 200 méter gyorson három magyar olimpikon egymással is küzd majd azért, melyikük jut a középdöntőbe, erre papíron a második nevezési idővel rendelkező Pádár Nikolett és az ötödik Ábrahám Minna az esélyes, ugyanakkor tavaly nagymedencében, a belgrádi Eb-n Ugrai Pannának sikerült előbbit megelőznie, kiharcolva ezzel a párizsi csapattagságot.
„A három regnáló olimpiai bajnokunk nem lesz ott az Eb-n, de a magyar úszás erejét mutatja, hogy a csapatban így is van olyan, Betlehem Dávid személyében, aki világranglista-vezető.
Tőle és Sárkány Zalántól mindenképpen éremre számítok, akár aranyra,
mellettük pedig vannak olyan villámgyors specialistáink, mint Szabó Szebasztián vagy Senánszky Petra” – nyilatkozta a Nemzeti Sportrádióban Sós Csaba szövetségi kapitány.
Ellentétben a vb-vel, az Eb programjában kizárólag 4×50-es váltók szerepelnek, így a hölgyek vb-ezüstérmes 4×200-as kvartettje nem pályázhat aranyra, de azért e sprinttávok többségében indul majd magyar négyes.
Tíz éve volt a legjobb Eb-nk
Két évvel ezelőtt a romániai Otopeniben két ezüst- és három bronzéremmel zárt a magyar válogatott, amely története legjobb szereplését tíz évvel ezelőtt Netanyában érte el, akkor Hosszú Katinka és Cseh László vezetésével 11 aranyat, 3 ezüstöt és 1 bronzot szerzett és az éremtábla élén zárt. Az Eb-k 1991 óta íródó történetében a magyarok eddig 68 arany-, 42 ezüst- és 34 bronzérmet gyűjtöttek, igaz, az első komolyabb delegációval a 2002-es, riesai viadalon szerepeltek először.
A 10 órakor kezdődő előfutamokat csütörtökig, majd szombaton az M4 Sport, pénteken az m4sport.hu, vasárnap pedig az M4 Sport+ élőben közvetíti, a 19 órától zajló döntőket péntekig a Duna Worldön, szombaton az m4sport.hu oldalon, vasárnap pedig az M4 Sport+-on lehet követni.
A magyar keret és az Eb programja
férfiak:
Betlehem Dávid (400-800-1500 m gyors)
Holló Balázs (200 m gyors, 200 m mell, 400 m vegyes)
Jászó Ádám (50-100 m gyors, 50-100-200 m hát)
Kovács Benedek (50-100-200 m hát)
Márton Richárd (400 m gyors, 100-200 m pillangó)
Németh Nándor (50-100-200 m gyors)
Sárkány Zalán (400-800-1500 m gyors, 400 m vegyes)
Szabó Szebasztián (50 m gyors, 50 m pillangó)
Zombori Gábor (100-200-400 m vegyes, 200 m mell)
nők:
Ábrahám Minna Lilla (50-100-200-400 m gyors)
Fángli Henrietta (50-100-200 m mell)
Ilyés Laura (200 m pillangó)
Késely Ajna (400-800-1500 m gyors)
Komoróczy Lora (50 m pillangó, 50-100 m hát)
Mihályvári-Farkas Viktória (1500 m gyors)
Molnár Dóra (50-100-200 m hát)
Pádár Nikolett (100-200-400 m gyors)
Sebestyén Dalma (100-200 m vegyes, 50 m mell)
Senánszky Petra (50-100 m gyors)
Szabó-Feltóthy Eszter (200 m hát, 200-400 m vegyes)
Ugrai Panna (100-200 m gyors, 100-200 m pillangó)
Zsebők Laura (200-400 m gyors, 200 m mell, 200 m vegyes)
A program (zárójelben a magyar indulók):
kedd:
előfutamok 10.00:
Női 400 m gyors (Ábrahám Minna, Késely Ajna, Pádár Nikolett, Zsebők Laura)
Férfi 400 m gyors: (Betlehem Dávid, Márton, Richárd, Sárkány Zalán)
Női 50 m pillangó (Komoróczy Lora)
Férfi 50 m pillangó (Szabó Szebasztián)
Női 100 m mell (Fángli Henrietta)
Férfi 100 m mell
Női 200 m hát (Molnár Dóra, Szabó-Feltóthy Eszter)
Férfi 200 m hát (Jászó Ádám, Kovács Benedek)
4×50 női gyorsváltó (Magyarország)
4×50 férfi gyors
középdöntők, döntők 19.00:
Női 400 m gyors DÖNTŐ
férfi 400 m gyors DÖNTŐ
női 50 m pillangó középdöntő
férfi 50 m pillangó középdöntő
női 100 m mell középdöntő
férfi 100 m mell középdöntő
női 200 m hát középdöntő
férfi 200 m hát középdöntő
4×50 női gyorsváltó DÖNTŐ
4×50 férfi gyorsváltó DÖNTŐ
szerda:
előfutamok 10.00:
Férfi 100 m vegyes (Zombori Gábor)
Női 100 m vegyes (Sebestyén Dalma)
Férfi 200 m gyors (Holló Balázs, Németh Nándor)
Női 200 m gyors (Ábrahám Minna, Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Zsebők Laura)
4×50 mixed vegyes váltó (Magyarország )
Férfi 1500 m gyors (Betlehem Dávid, Sárkány Zalán)
középdöntők, döntők 19.00:
Női 50 m pillangó DÖNTŐ
Férfi 50 m pillangó DÖNTŐ
Női 200 m hát DÖNTŐ
Férfi 200 m hát DÖNTŐ
Női 200 m gyors középdöntő
Férfi 200 m gyors középdöntő
Női 100 m mell DÖNTŐ
Férfi 100 m mell DÖNTŐ
Női 100 m vegyes középdöntő
Férfi 100 m vegyes középdöntő
4×50 mixed vegyesváltó DÖNTŐ
csütörtök:
előfutamok 10.00:
Női 100 m pillangó (Ugrai Panna)
Férfi 100 m pillangó (Márton Richárd)
Női 200 m mell (Fángli Henrietta, Zsebők Laura)
Férfi 200 m mell (Holló Balázs, Zombori Gábor)
Női 100 m hát (Komoróczy Lora, Molnár Dóra)
Férfi 100 m hát (Jászó Ádám, Kovács Benedek)
Női 800 m gyors (Késely Ajna)
4×50 mixed gyorsváltó (Magyarország)
középdöntők, döntők 19.00:
Női 100 m vegyes DÖNTŐ
Férfi 100 m vegyes DÖNTŐ
Férfi 1500 m gyors DÖNTŐ
Női 200 m mell középdöntő
Férfi 200 m mell középdöntő
Női 100 m hát középdöntő
Férfi 100 m hát középdöntő
Női 200 m gyors DÖNTŐ
Férfi 200 m gyors DÖNTŐ
Női 100 m pillangó középöntő
Férfi 100 m pillangó középdöntő
4×50 mixed gyorsváltó DÖNTŐ
péntek:
előfutamok 10.00:
Női 200 m vegyes (Sebestyén Dalma, Szabó-Feltóthy Eszter, Zsebők Laura)
Férfi 200 m vegyes (Zombori Gábor)
Férfi 800 m gyors (Betlehem Dávid, Sárkány Zalán
Női 100 m gyors (Ábrahám Minna,, Pádár Nikolett, Senánszky Petra, Ugrai Panna)
Férfi 100 m gyors (Jászó Ádám, Németh Nándor)
középdöntők, döntők 19.00:
Női 100 m hát DÖNTŐ
Férfi 100 m hát DÖNTŐ
Női 200 m mell DÖNTŐ
Férfi 200 m mell DÖNTŐ
Női 800 m gyors DÖNTŐ
Női 100 m pillangó DÖNTŐ
Férfi 100 m pillangó DÖNTŐ
Női 200 m vegyes középdöntő
Férfi 200 m vegyes középdöntő
Női 100 m gyors középdöntő
Férfi 100 m gyors középdöntő
szombat:
előfutamok 10.00:
Női 50 m hát (Komoróczy Lora, Molnár Dóra)
Férfi 50 m hát (Jászó Ádám, Kovács Benedek)
Női 50 m mell (Fángli Henrietta, Sebestyén Dalma)
Férfi 50 m mell
Női 50 m gyors (Ábrahám Minna, Senánszky Petra)
Férfi 50 m gyors (Jászó Ádám, Németh Nándor, Szabó Szebasztián)
Női 200 m pillangó (llyés Laura, Ugrai Panna)
Férfi 200 m pillangó (Márton Richárd)
Női 1500 m gyors (Késely Ajna, Mihályvári-Farkas Viktóra)
középdöntők, döntők 19.00:
Női 50 m gyors középdöntő
Férfi 50 m gyors középdöntő
Női 200 m vegyes DÖNTŐ
Férfi 200 m vegyes DÖNTŐ
Férfi 800 m gyors DÖNTŐ
Női 200 m pillangó középdöntő
Férfi 200 m pillangó középdöntő
Női 50 m hát középdöntő
Férfi 50 m hát középdöntő
Női 50 m mell középdöntő
Férfi 50 m mell középdöntő
Női 100 m gyors DÖNTŐ
Férfi 100 m gyors DÖNTŐ
vasárnap:
előfutamok 10.00:
Női 400 m vegyes (Szabó Feltóthy Eszter)
Férfi 400 m vegyes (Holló Balázs, Sárkány Zalán, Zombori Gábor)
Női 4×50 m vegyes váltó (Magyarország)
Férfi 4×50 m vegyes váltó
döntők 19.00:
Női 50 m hát
Férfi 50 m hát
Női 50 m mell
Férfi 50 m mell
Női 50 m gyors
Férfi 50 m gyors
Női 200 m pillangó
Férfi 200 m pillangó
Női 1500 m gyors
Nő 400 m vegyes
Férfi 400 m vegyes
Női 4×50 m vegyes váltó
Férfi 4×50 m vegyes váltó
The post A legnagyobb sztárok nélkül is lát esélyt az aranyra az úszók kapitánya – minden, amit a rövidpályás Eb-ről tudni érdemes first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





