Putyin kedden fogadja Witkoffot a béke ügyében

Kedd délután fogadja Vlagyimir Putyin orosz államfő Steve Witkoffot, az amerikai elnök különmegbízottját az ukrajnai rendezés ügyében a tervek szerint – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn újságíróknak.

Elmondta, hogy Putyinnak hétfőn több nem nyilvános megbeszélése lesz a találkozóra való felkészülés jegyében. A hét második felében Indiába készülő elnök programját nagyon sűrűnek és túlterheltnek nevezte, hozzátéve, hogy Vang Ji kínai külügyminiszterrel tartandó találkozó egyelőre nem szerepel benne.

Peszkov kirívó esetnek minősítette a Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium (CPC) Novorosszijszk melletti olajkikötője ellen szombat éjjel végrehajtott ukrán dróntámadást. Rámutatott, hogy a célpont nemzetközi jelentőségű és nemzetközi részvétellel működő létesítmény.

A támadást követően Kazahsztán más útvonalakra irányította át az olajszállítását, a köztársaság külügyminisztériuma pedig tiltakozását fejezte ki Ukrajnánál, rámutatva, hogy a CPC infrastruktúrája elleni támadást a kétoldalú kapcsolatokra nézve káros cselekménynek tekinti.

Peszkov úgy vélekedett, hogy

a gyakorlatban fog kiderülni, vajon Andrij Jermak ukrán elnöki kabinetfőnök elbocsátása hatással lesz-e az ukrajnai rendezési tárgyalások sikerére.

Megismételte, hogy Oroszország érdekelt ezek sikerében, ezért nem megafon üzemmódban fogja bonyolítani őket, és a médián keresztül semmilyen vitát sem szándékozik folytatni.

A Kreml szóvivője nem válaszolt arra a kérdésre, hogy az amerikai rendezési terv tartalmaz-e olyan pontot, amely kizárja Ukrajna NATO-ba való belépését, valamint arra sem, hogy Oroszország szerint ki adhatna ilyen garanciákat.

„Azt javasolja, hogy a Reutersszel folytassunk megbeszélést, és ne Witkoff-fal?” – kérdezett vissza Peszkov a telekonferencián.

Egy másik kérdés kapcsán azt is kijelentette, hogy a Kreml nem oszthat meg semmilyen információt a volt szíriai elnök, Bassár el-Aszad moszkvai tartózkodásáról.

The post Putyin kedden fogadja Witkoffot a béke ügyében first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest