Zalánki Gergő olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó féléves önkéntes kényszerpihenője után késznek érzi magát, hogy a magyar válogatottba is visszatérjen.
A görög Olympiakosz 30 éves légiósa még márciusban jelezte, hogy az eredményeket tekintve sikertelen elmúlt esztendő mentálisan és fizikailag is megterhelő volt számára, ezért szüksége van a pihenésre. A részletekre akkor nem tért ki, csupán annyit jelzett, hogy később visszatér, mert nemcsak a három év múlva sorra kerülő Los Angeles-i, hanem a 2032-es brisbane-i olimpián is szeretne részt venni. A féléves önkéntes kényszerpihenőjéről most nyilatkozott először.
A Final Four döntőjével kezdődött minden, még a Pro Recco-val. Sosem tartottam magam agresszív játékosnak, és amikor vízilabdázom, annyira fókuszálok, hogy minden más megszűnik körülöttem. Rossz mozdulat volt, amit ütésnek fúj be a játékvezető, és ez teljesen megtört. Csalódtam magamban
– fogalmazott a ZF-Eger, az OSC, a Szolnoki Dózsa, a Ferencváros és az olasz Pro Recco korábbi játékosa az MTI-hez hétfőn eljuttatott sajtóanyagban.
Zalánki hozzátette, szintén nem segített mentális helyzetén, hogy az idény végén olasz klubja csődöt jelentett.
„Azt sem tudtam, hogy alakul a következő szezonom, hol játszhatok egyáltalán. Családapaként ez hatalmas nyomást helyezett rám” – közölte, majd elmondta, az ominózus Final Four-döntő és a csőd miatti kilátástalanság mellett a sikertelen olimpiai szereplés is arra ösztönözte, hogy visszalépjen.
Gyerekkorom óta minden nyár csak a felkészülésről szólt, a mostani volt az első, amikor a család került az első helyre, és egy percig sem bánom, mert szükségem volt erre
– hangsúlyozta.
Zalánki az ősszel újrakezdte a vízilabdázást, s az Olimpiakosszal hét mérkőzés után veretlen a görög élvonalban, illetve csapata a Bajnokok Ligájában vezeti a csoportját. A klubsikerek mellett azonban kitért a magyar válogatottra is.
„Az Olympiakosszal szeretnék bejutni a Final Four-ba, szeretném megnyerni a görög kupát és a bajnokságot, ezen kívül számomra mindig is kiemelt cél volt a válogatottság. Szeptember óta azon dolgozom, hogy ismét válogatott szintű teljesítményt nyújtsak, és ismét a nemzeti csapatban szerepelhessek” – jelentette ki.
The post „Csalódtam magamban” – megtörte egy rossz pillanat a magyar pólóklasszist, aki visszatérne a válogatottba first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





