A közösségi médiában a hétvégén kezdett terjedni egy felvétel arról, hogy Budapest belvárosában egy taxisofőr úgy megüt két nőt, hogy azok a földre esnek, egyikük a videó végéig meg sem mozdul. A felvétel alapján a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányság hivatalból indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A rendőrség közleménye szerint hétfőre azonosították a feltételezett elkövetőt, akit december 1-jén budapesti lakásán elfogtak, majd garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.
A 39 éves férfi beismerte a bántalmazást: azt mondta, november 29-én hajnalban a Sas utcában azt követően ütött, hogy egy négyfős társaságból két nő szidalmazni kezdte, mert nem akarta elvinni őket, mivel nem ők rendelték a taxit és ittasak is voltak.
A helyszínre senki sem hívott rendőrt vagy mentőt, a két nő azóta sem jelentkezett a rendőrségen, így sérülésük foka nem ismert. Egy tanú elmondása szerint az eszméletét vesztő sértett néhány perccel később magához tért.
A nyomozás további tanúk és a sértettek felkutatásával folytatódik, tették hozzá.
The post Elfogták a taxist, aki ájultra ütött egy nőt Budapesten – elmondta, hogy mi előzte meg a bántalmazást first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





