A legutálatosabb időjárás következik

A novemberi télies, havat hozó napokat két időjárási tényező együttes hatása idézte elő: egyszerre gyengült a poláris örvény, ami miatt hideg légtömegek „szakadtak le” az északi sarkról, a lehűlést pedig fokozta az Észak-Atlanti áramlás átmeneti gyengülése – itt írtunk erről részletesebben.

A folytatásban ilyesmire nem számíthatunk, december első felére visszatér a november, túlnyomóan felhős, ködös és az évszakhoz képest enyhe időben lesz részünk

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Hazánkban jelenleg nyugatias áramlás uralkodik, a magasban egyre melegebb légrétegek érkeznek fölénk, amelyek akadályozzák a vertikális áramlást. Ez a Kárpát-medencére telente jellemző hidegpárna jelensége, a hidegebb levegő „leszorul” a talaj közelébe, nekünk pedig az egyik legundokabb, felhős, ködös, szürke, párás időjárás jut. Amikor már a délelőtt is olyan, mintha esteledne.

Azért nem végig és nem mindenhol. Nyugat-Európában ugyanis erős ciklonok tevékenykednek, némelyikük megközelíti térségünket, így délen fel-felszakadozhat a felhőzet.

Csütörtökön az ország délnyugati kétharmadán jelentős, 5-10 mm-es eső várható, és bekúszik a meleg, a hét második felében a fővárost is érintve 10 fok feletti értékeket is mérhetünk.

Északkeleten azonban marad a köd, az ott élők akár egy-másfél hétig nem látják majd az eget, a folytatásban pedig országos szinten marad a változékonyság. Felhős, párás időben lesz részünk jelenleg látható módon a hónap közepéig, gyakran alakul ki hidegpárna, miközben a legnagyobb eséllyel továbbra is délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet hosszabb-rövidebb időre.

A múlt héten felröppent a hír, miszerint a hónap közepe erősebb lehűlést, akár havazást tartogat, ám a mostani állás szerint ez nem fog bekövetkezni. december 12. táján ugyan várható a polárfront gyengülése, ám nem olyan mértékben, hogy a hidegleszakadás hazánkat is elérje.

The post A legutálatosabb időjárás következik first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest