A nemzetközi pályázat döntőjébe az idén két magyar fotós jutott be: a Szociális Klaszter Egyesület által jelölt Szajki Bálint, aki végül 3. helyezést ért el, valamint a tragikusan fiatalon elhunyt, kivételes tehetségű Móricz-Sabján Simon, akinek munkáit szintén nagyra értékelte a zsűri. Az egyesület közleménye szerint mindkét művész alkotásai megrendítő erővel, ugyanakkor mély emberséggel mutatják be a demenciával élők mindennapjait és a családi gondoskodás intim pillanatait.
A fotók különös jelentősége abban áll, hogy rávilágítanak egy sokszor láthatatlan világra: az Alzheimer-kórral élő, önmagukat fokozatosan elveszítő emberek életére. Sok idős ember tehetetlenségben, tudatlanság és ellátatlanság mellett próbál megküzdeni a betegséggel – gyakran a külvilág számára láthatatlanul. A két magyar fotós munkái láthatóvá teszik a teljes bezártságban élő embereket, valamint azokat a hozzátartozókat, akik szeretettel, csendes kitartással és mérhetetlen odaadással állnak mellettük. Az üzenet pedig egyértelmű: a betegség soha nem lehet stigma.
Szajki Bálint Egészségben és betegségben című, nagyszüleiről készült fotósorozata a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 8F Galériájában is megtekinthető volt a nyár folyamán. A tárlatról és anyagáról augusztusi videónkban beszélt bővebben.
Móricz-Sabján Simon özvegye, Darnay Katalin megható szavakkal beszélt arról, mit jelent számukra a jelölés: „Csodaként élem meg, hogy itt lehetek a díjkiosztón. Simon még mindig gondoskodik rólam, hogy én megélhessem azt, hogy másoknak is jó és fontos mindaz, amit csinált. Így él ő a képekben; időtlenné vált a társam, a férjem, a négy gyerekünk apja”.
A fődíjat Alex Kornhuber fotográfus kapta.
The post Nemzetközi elismerést kapott Szajki Bálint, a 24.hu fotóriportere az Alzheimer-kórral élő idősek megrendítő erejű ábrázolásáért first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





