„Gondolnom kell arra, hogy a kézilabda után is van élet” – folyamatos hátsérüléssel bajlódik a dánok szélsője

„Néha nagyon öregnek érzem magam” – nyilatkozta Andrea Aagot a november 27-i, Japán elleni 36-19-es győzelmet követően. A nyitómeccsen a hat góljával legeredményesebb szélső nem is tudja, hogy örüljön vagy sem, hiszen a teljesítménye nagyszerű, ugyanakkor az egész idei évére rányomja bélyegét a sérülés.

A probléma már tavasszal elkezdődött, amikor az Odense Handball áprilisban bejelentette, hogy a szélső határozatlan időre nem játszhat. Ráadásul Aagotnak az is nehézséget okozott, hogy pontosan leírja a panaszait.

Egy dologban biztos: a háta fáj, és a fájdalom szintje gyakran változik.

Fájdalommentességről álmodik

„Biztosan nem egy álomszerű szezonkezdetem volt, hiszen nem játszottam annyi percet, amennyit reméltem. Nincs szerencsém a hátammal” – nyilatkozta a dán TV2 Sportnak. Hozzátette, a hátproblémák más gondokat is okozhatnak, lehet, ez az oka annak, hogy más testrészeivel folyamatosan küzd.

Bárcsak teljesen fájdalommentesen játszhatnék

– mondta.

Ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy az élete nem csupán egy kézilabda-karrierről szól.

„Azon is gondolkodnom kell, hogy a kézilabda után is van élet, és nekem vigyáznom kell magamra. Közben viszont az sem túl szórakoztató, hogy nem játszhatom minden alkalommal 60 percet, és nem csinálhatom azt, amit a legjobban szeretek. De amint kilépek a pályára, ez már nem igazán számít. Csak utána, amikor a testem már nem ég olyan hőfokon, akkor frusztrálónak, hogy újra el kell viselnem a fájdalmat.”

Nem élvezheti maradéktalanul a kézilabdát

„Amikor azt hiszem, hogy a hátam rendben van, akkor valami fáj a vádlimban, vagy érzek valamit a combomban, a csípőmben.

Frusztráló, hogy nem tudom élvezni a kézilabdázást, de közben azt gondolom, hogy ez egy kicsit hozzátartozik a sporthoz, amikor úgy használod a tested, ahogy mi tesszük

– tette hozzá.

Annak nagyon örül, hogy azért a teste még jól reagált a jelenlegi vébére, eddig 32, 35, majd 39 percet játszott az első három csoportmeccsén. Talán a folytatásban az segítség lesz számára, hogy már csatlakozott a kerethez posztriválisa, a CSM Bucuresti szélsője, Trine Östergaard.

Kapcsolódó
Sérülés miatt kellett cserélni a magyar válogatott keretében

Grosch Vivien nincs bevethető állapotban.

The post „Gondolnom kell arra, hogy a kézilabda után is van élet” – folyamatos hátsérüléssel bajlódik a dánok szélsője first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest