Az ország energiaellátásának stabilitásáért és biztonságáért felelős munkacsoportokkal egyeztetett kedden Aleksandar Vučić államfő, miután az Egyesült Államok nem adta meg a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) pancsovai finomítójának működéséhez szükséges engedélyt az orosz cégek ellen bevezetett szankciókat követően. Bár sokan számítottak az amerikai döntésre hétfőn, az nem született meg, és kedd délutánig sem történt előrelépés az ügyben. Az olajfinomító nem működik tovább – írja a vajdasági Magyar Szó.
Az egyeztetést követően Aleksandar Vučić leszögezte:
Szerbiának egyelőre nincsenek ellátási gondjai sem az üzemanyag, sem a kőolajszármazékok terén, a készletek január végéig elegendőek.
Pánikra semmi ok, ami az üzemanyagot és a származékokat illeti, fogalmazott Vučić. A NIS készleteit nem számítva is jelentős dízel- és benzintartalékkal rendelkezik az ország. Megrendeltünk további 49 ezer tonna dízelt, valamint 300 tonna kerozint és 38 ezer tonna benzint – sorolta az államelnök. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kialakult helyzet veszélyeztetheti az ország gazdasági növekedési ütemét.
Vučić hangsúlyozta, hogy nincs ok pánikra, sem a forgalomkorlátozás bevezetésére (amikor felváltva közlekedhetnének a páros, illetve páratlan rendszámú járművek).
Amint az emberek látják, hogy van üzemanyag – és a probléma nem az ellátásban gyökerezik, csupán a tankolás igényel majd némi türelmet –, a feszültség megszűnik
– mondta az elnök, válaszolva arra az újságírói kérdésre, hogy a kutakon tapasztalható torlódások miatt terveznek-e valamilyen rendkívüli intézkedést.
A megbeszélést követően a szerb államfő legfontosabb üzenetként azt emelte ki: a polgároknak tudniuk kell, hogy a mennyiségek elégségesek,
az ellátás esetleges lassulása pedig kizárólag a töltőállomások feltöltésének technikai körülményeiből, nem pedig hiányból fakad.
A Janaf szigora
A kőolajszállítás kapcsán az elnök arról számolt be, hogy a horvát JANAF vállalat nem engedélyezte Szerbiának azon kőolaj behozatalát sem, amelyet nem a pancsovai finomítónak, hanem az állami áru- és kötelező tartalékoknak szántak. Tették ezt annak ellenére, hogy Belgrád garanciát vállalt a folyamat átláthatóságára, szavatolva a megfigyelők – köztük az amerikai fél – jelenlétét a tárolás helyszínéig. Vučić kiemelte, hogy a korábban bejelentett intézkedésekkel összhangban Szerbia folytatta a kőolajszármazékok importját, a raktárak pedig „csordultig vannak”.
A NIS helyzete kapcsán tegnap Dušan Bajatović, a Srbijagas közvállalat igazgatója azt mondta, hogy amennyiben nem születik megoldás, Szerbiának lépéseket kell tennie. Az egyik lépés az irányítás állami átvétele lehetne, ami szerinte nem jelentené automatikusan az orosz vagyon elkobzását. Ki kell találni, hogy mitévő legyen az állam, ha az oroszok nem akarják eladni a részüket – fejtette ki.
Mint megírtuk, a Mol tárgyalásokat folytat az orosz Gazprom többségi tulajdonában lévő szerb NIS olajvállalat felvásárlásáról. A Mol lehetséges szerepvállalása a tulajdonosi struktúrában a jelek szerint szóba került Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt pénteki, moszkvai találkozóján. Azonban szerb sajtóértesülések alapján a Mol mellett az Arab Emirátusok állami tulajdonában lévő Abu Dhabi Nemzeti Olajvállalat (ADNOC) is bejelentkezett a NIS megvásárlására.
The post Leállt Szerbia olajfinomítója: torlódás a benzinkutakon, Vucic nyugtat first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





