A Fidesz nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik, hanem maga mondja el, találja ki és tálalja, hogy szerinte mire készül Magyar Péter pártja, ha megnyeri a választást – írja Török Gábor Facebook-oldalán, miután felelevenítette egy korábbi írását arról, hogy szerinte„ mennyire nem volt jó ötlet az MSZP részéről az 1998-as kampányban, hogy kormányzó pártként a politikai ellenfél, azaz a Fidesz programjára fókuszáltak”
Még a második fordulót megelőző miniszterelnök-jelölti vitában is az volt Horn Gyula stratégiája, hogy folyamatosan megkérdőjelezte az ellenzéki párt ígéreteinek realitását – és ezzel leginkább a Fidesznek segített
– fogalmazott Török, majd jelezte, hogy a Fidesz most nem egészen ugyanezt teszi, hiszen „nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik, hanem maga mondja el, találja ki és tálalja, hogy szerinte mire készül Magyar Péter pártja, ha megnyeri a választást”. A politikai elemző szerint „politikai hatékonyság szempontjából ez nyilván lényegesen ravaszabb megoldás, hiszen könnyebb a mindenki által hülyeségnek tartott macskaadót támadni, mint – ahogy Horn tette –a hét százalékos gazdasági növekedés ígéretét”.
Biztos ez a jó stratégia?
Ugyanakkor továbbra sem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia. Az világos, hogy az elkötelezett szavazóknak szinte teljesen mindegy, miről szól a politikai napirend: a mostani kommunikáció már azokra céloz, akik még megnyerhetők vagy elbizonytalaníthatók
– vélekedett a politikai elemző, aki szerint ennek a stratégiának leginkább az az előnye, hogy „arról szól, ami az embereknek a legfontosabb: a pénztárcájukról, az anyagi biztonságukról”. „Mindenki felfigyel arra, ha valaki azzal fenyegeti, hogy elvesz tőle, terhet rak rá. A materiális ijesztegetés – ha hitelesnek tűnik – hatékony lehet, mert a választók elemi biztonságvágyát szólítja meg, és alkalmas lehet arra, hogy valaki – aki amúgy bizonytalan a politikai választásában – pont emiatt döntsön egy másik politikai opció mellett” – írta.
Azzal kapcsolatban viszont, hogy mi miatt lehet mégis kevésbé sikeres, jelezte, hogy a Fidesz nem először alkalmazza ezt az eszközt, ezért az ilyen mondatokkal kapcsolatos ingerküszöb elég magasan van már, közölte. Török szerint ezért is kellenek „dokumentumok”, amiknek ugyan az lenne a szerepük, hogy igazolják a fideszes állításokat, ám újabb kaput nyitnak ki, hiszen vita alakul ki a dokumentumok hitelességéről és át is keretezi az ügyet a másik oldal.
Macskaadó elhitetése a szavazókkal
Ráadásul, és szerintem ez az igazán fontos, amíg például a határkerítés lebontása vagy a migránsok beengedése kapcsán volt mire építenie a Fidesznek (az akkori baloldali ellenzék egyik ügyben sem volt lelkes híve a kormánypárt politikájának), ma azért épeszű ember nem gondolhatja komolyan, hogy a választási győzelemre készülő Tisza olyan népnyúzó programot ír és jegyez, amelynek nyilvánosságra kerülése politikai öngyilkosság lenne számukra
– hangsúlyozta Török, majd azt írta: „Amikor tehát a macskaadót és társait el kell hinnie a szavazónak, egyben azt is el kell fogadnia, hogy ezek megőrültek, vagy legalább rettenetesen gonoszak – ez nyilván a kormányoldal törzsbázisánál nem gond, de, ugye, itt elsősorban nem őket kellene meggyőzni.”
A politikai elemző szerint a kampányelemzésnek ezért majd érdemes lesz azzal foglalkoznia, hogy „ugyanilyen módon és ugyanekkorra munkával nem tudott volna a Fidesz más mondanivalót választani, akár olyat, amely inkább szól magáról, saját céljairól, vagy akár olyat, amely ennél hatékonyabban és hihetőbben találja el a politikai ellenfelet”.
The post Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





