Két nővel él együtt a Rex felügyelő 56 éves sztárja

Idén lett 56 éves Gedeon Burkhard, a Rex felügyelő egykori főszereplője. A német színész a negyediktől a hetedik évadig alakította Rex gazdáját, Alexander Brandtner nyomozót. A sorozat után játszott a Pusztító tűzvihar című filmben, mellékszerepet kapott a Tarantino-féle Becstelen brigantykban, ahol Brad Pitt partnere lehetett, majd a Cobra 11-ben és más tévés produkciókban is szerepelt. Amerikában végül nem sikerült igazán befutnia, ám nem maradt munka nélkül: máig rendszeresen forgat, és színpadon is játszik.

Házas mindössze három hónapig volt 1996-ban. Mára egy húszéves lánya is van, Gioia, akinek Filomena Iannacone az édesanyja. Burkhard nem vette feleségül a gyereke anyját, ahogyan mást sem az elmúlt 30 évben, a szerelmi élete azonban cseppet sem mondható unalmasnak, a Story magazin szerint ugyanis két nővel is együtt jár.

Hárman vagyunk a párkapcsolatomban, két nővel élek együtt egyszerre, és nagyon boldogok vagyunk együtt. A poliamoria a szerelemnek egy csodálatos formája, nemcsak szexuálisan, de érzelmileg is. Minden szempontból nagyon jól működik és kiegyensúlyoz

– mondja a többszerelműségről a színész, ami állítása szerint mindkét, nála jóval fiatalabb párjának is bevált. Ann-Britt Dittmar 35 éves, Sascha Veduta pedig 31.

A német sztár először Dittmarral kezdett nyitott kapcsolatba, majd menet közben beleszeretett Vedutába is, amiből nem is csinált titkot. A két nő állítólag remekül kijön egymással, egy fedél alatt él velük továbbá Burkhard megözvegyült édesanyja is, a színész ugyanis nem akarta, hogy 80 fölött járó anyja egyedül lakjon.

Anyám először nem volt valami lelkes az én poliamor kapcsolatomtól, de aztán mondanom sem kell, teljesen beleszeretett a lányokba, mindkettőt imádja

– mesélte Burkhard, aki egyébként együtt alszik barátnőivel egy XXL-es méretű ágyon, amit ő maga készített.

Story

The post Két nővel él együtt a Rex felügyelő 56 éves sztárja first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest