A szexualitásról való gondolkodás évszázadokon át alapvetően férfiközpontú volt, a nők kielégülése pedig kevésbé volt lényeges szempont az amúgy is szemérmesen rejtenivaló, vagy akár teljesen tabusított szexben. Az elmúlt hatvan évben azonban sok minden változott: nemcsak éljük, hanem meg is vitatjuk a testi és lelki szerelmet, a női szexualitás és orgazmus, a szexuális egyenjogúság, a kölcsönösen megélt gyönyör pedig végre fókuszba került.
Ebben nagy szerepe van az olyan szexedukációs tevékenységet is felvállaló szakembereknek, mint PoliLili szexológus, aki kendőzetlen őszinteséggel beszél platformjain a szexualitást érintő bármely kérdésről.
„A hozzám forduló nők egy része nem érzi otthon magát a testében az aktusok alatt, abúzustúlélő vagy valamilyen elfojtással, ismeretlen eredetű szorongással küzd a szexualitással kapcsolatban. Általában végül épp azért fordulnak hozzám, mert szeretnének feloldódni a gátlásosságukból, meg akarnak szabadulni a szégyenérzetüktől és jól akarják magukat érezni intim és hétköznapi helyzetekben egyaránt. A közös munka és az önmagukba fektetett energia hatására pedig a hölgyek sokat változnak, ahogy a szexualitáshoz való hozzáállásuk is” – magyarázza a szexológus, aki szerint az orgazmus elérése helyett az intim gyönyörök közös, érzelmi biztonsággal társuló megélésére érdemes helyezni a hangsúlyt.
Klienseim egy része arról számol be, hogy számukra a másik fél öröme az elsődleges. Szinte kétségbeesetten, akár a saját élvezetük ellenében is arra törekszenek, hogy a partnerüknek orgazmusa legyen – emiatt viszont ők maguk sem tudnak 100 százalékban jelen lenni az aktus során
– mondja az Ébredő Szexualitás alapítója és hozzáteszi, hogy bár a megfelelés vágya nem genderspecifikus, a férfiak gondolkodásában egyértelműen kirajzolódik egyfajta transzgenerációs jóvátételi szándék is, melynek nyomán az nő orgazmusa a jó szex alapkritériumává vált. Vagyis ha nem jön „a nagy O”, az aktus értéktelennek, a szexuális teljesítmény pedig javítandónak minősül – a cél érdekében pedig tanulni is hajlandóak vagyunk.
The post Női orgazmus: misztérium vagy befektetés? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





