88 évesen is dolgoznia kellett, amíg össze nem dobtak neki 1,5 millió dollárt az internetezők 

Egy 88 éves veterán, akinek ennyi idősen is pénztárosként kellett dolgoznia teljes állásban egy michigani szupermarketben, váratlanul internetes szenzációvá vált, miután a története világszerte több millió embert megérintett, és adománygyűjtő kampány indult, hogy végleg nyugdíjba vonulhasson. A szenzációt pedig ebben az esetben tényleg szó szerint kell érteni, az idős férfinak ugyanis pár nap alatt több mint 1,5 millió dollárt – azaz 493 millió forintot – dobtak össze a nemes cél érdekében.

A brightoni idős úr, Ed Bambas – akinek a történetét az Independent is bemutatta – fiatalon katonaként szolgált, majd a leszerelése után a General Motors-nál kezdett el dolgozni. Innen 1999-ben vonult nyugdíjba, de a cég csődje miatt 2012-ben elvesztette a nyugdíját, ezért újra munkába kellett állnia.

A 80 fölött is a Meijer nevű áruházlánc egyik üzletében pénztároskodó Bambas élete azután változott meg egy csapásra, hogy egy Samuel Weidenhofer nevű ausztrál influenszer megismerkedett a történetével, és Ausztráliából az Egyesült Államokba utazott, hogy megkeresse őt. Weidenhofer egy másik, Mike McKinstry nevű detroiti influenszerrel végül meg is találta az idős férfit.

„Körülbelül két órán át sétáltunk a Meijerben, és kerestük ezt a barátságos, vidám idős férfit, majd a pénztárnál találkoztunk Eddel, és rögtön tudtuk, hogy ő az” – mondta McKinstry a detroiti hetes csatorna, azaz a WXYZ-TV riportjában.

Pár nap alatt összegyűjtöttek neki egy vagyont

A TikTokra és az Instagramra feltöltött videó gyorsan több millió megtekintést ért el, az ausztrál influenszer pedig a figyelmet kihasználva egy online adománygyűjtést is indított a GoFundMe nevű oldalon Bambas számára. Ahol két nap alatt el is érték az egymillió dolláros – 329 millió forintos – célösszeget, de a gyűjtés azóta sem állt le, és már több mint a másfélszeresénél tart az összegyűjtött pénz mennyisége.

A videóban Bambas felidézte a karrierútját, majd arról beszélt, hogy a nyugdíjba vonulása után egészen a járandóság megszűnéséig a feleségét, Joant is eltartotta a pénzből.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Samuel Weidenhofer (@itssozer) által megosztott bejegyzés

„Kényelmesen éreztem magam. Úgy éreztem, stabil anyagi háttérrel rendelkezem. Saját házam volt, és nem voltak komoly gondjaink se” – emlékezett vissza a férfi a tévériportban. Azonban a General Motors 2009-ben csődbe ment, és az ezt követő átszervezés után három évvel Bambas 2012-ben el is vesztette a nyugdíját. Röviddel ezután pedig a felesége is megbetegedett.

Ami a legjobban fájt, az az volt, hogy amikor a feleségem nagyon beteg volt, elvették a nyugdíjat és az egészségügyi biztosítást is

– mondta a Bambas, aki a feleségét hét évvel ezelőtt vesztette el a betegsége miatt.

„Azóta próbálok újra talpra állni. A feleségem halála után nem volt elég jövedelmem, hogy kifizessem ezt a lakást és az összes többi számlát, ami a feleségem betegsége miatt halmozódott fel” – tette hozzá az idős úr. Majd azzal folytatta, hogy végül el is kellett adnia a házukat, és újra munkába kellett állnia – először egy vaskereskedésben, később pedig a Meijerben.

„Nem volt nehéz megtennem, mert tudtam, hogy meg kell tennem. Szerencsés vagyok, hogy Isten elég erős testet adott nekem ahhoz, hogy napi nyolc-nyolc és fél órát ott álljak” – fogalmazott Bambas, aki immár nemcsak az égieknek, hanem a közel félmilliárd forintnak megfelelő pénzt összedobó jóakaróinak is hálálkodhat.

The post 88 évesen is dolgoznia kellett, amíg össze nem dobtak neki 1,5 millió dollárt az internetezők first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest