Meghalt Cary-Hiroyuki Tagawa, a Mortal Kombat ikonikus színésze

75 éves korában, családja körében elhunyt Cary-Hiroyuki Tagawa, adta hírül ügynöke. A japán-amerikai színészt a legtöbben a Mortal Kombat Shang Tsungjaként ismerhették, de számos más filmben is feltűnt, általában gonosztevőket alakított. Csütörtök reggel stroke-ot kapott, ennek szövődményei okozták a halálát.

Tagawa Tokióban született 1950. szeptember 27-én. Édesanyja színész volt, az apja pedig japán-amerikai, a seregben szolgált. A középiskolát már Los Angelesben járta ki és színészkedni is itt kezdett. Első jelentős filmszerepét az 1987-es, Oscar-díjas Az utolsó császárban kapta, amelyet Bernardo Bertolucci rendezett. Az 1989-es A magányos ügynökben, a Timothy Dalton főszereplésével készült James Bond-filmben Tagawa alakította Kwangot, a 007-es ellenfelét.

Hosszú karrierje során olyan filmekben szerepelt, mint a Gyilkos nap, a Pearl Harbor – Égi háború, a 2001-es A majmok bolygója, a 47 ronin és az Egy gésa emlékiratai, a leginkább mégis az 1995-ös Mortal Kombat gonosz varázslójaként vált ismertté. Ezt a szerepet később a 2013-as Mortal Kombat: Legacy három epizódjában és a NetherRealm Studios játékában, a Mortal Kombat 11-ben is eljátszotta.

Tagawa maga is elismerte, hogy a szerep alapvetően megváltoztatta karrierjét, és örömmel tért vissza hozzá, hogy a fiatalabb generációk számára is életre keltse Shang Tsungot:

Ez mindenképpen hatalmas része a karrieremnek

– mondta egy 2015-ös interjúban, hozzátéve: szerencsésnek érzi magát, amiért olyan művekben szerepelhetett, amelyekre az emberek emlékeznek.

Számos sorozatban is szerepelt, feltűnt például a Nash Bridges – Trükkös hekusban, a Miami Vice-ban, A simlis és a szendében, a Hősökben, valamint a Baywatch egyik epizódjában is. Később Az ember a Fellegvárban és a Netflix-féle Lost in Space-ben is szerepelt.

Tagawa nemcsak színészként, hanem harcművészként is ismert volt; saját stílusát, a Chu Shint tanította.

The post Meghalt Cary-Hiroyuki Tagawa, a Mortal Kombat ikonikus színésze first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest