A kormány benyújtott egy törvénytervezetet a Budapestet megmentő segélyhitelről

A kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes benyújtotta a parlametnek a fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról szóló törvényjavaslatot.

A javaslat arra hivatkozik, hogy Karácsony Gergely főpolgármester levélben kereste meg Orbán Viktor miniszterelnököt, amelyben arról írt, a főváros az évet 33 milliárd forintos folyószámla-hitellel fogja zárni, és felhívta Orbán figyelmét, hogy a kialakult helyzetben az önkormányzat dolgozói január elején nem tudnának bért kapni. Hivatkozik arra a határozatra is, amelyet a budafoki kocsiszínben fogadtak el, és amely kimondja, hogy a fővárosnak jogszerűen kell zárnia az évet, amit fennálló hitellel nem tehet meg.

A törvényalkotó olyan jogi konstrukció megalkotását tűzte ki célul, amely finanszírozási lehetőséget nyújt a fizetési nehézséggel küzdő önkormányzat számára a közszolgáltatások aggálytalan ellátása érdekében. A segélyhitel biztosítja a fővárosi közszolgáltatásokban, ezen belül a fővárosi tömegközlekedésben érintett dolgozók munkabérének kifizetését, hiszen a fővárosi közszolgáltatások nem eshetnek áldozatul politikai vitáknak: Budapest működőképességének fenntartása nemzeti érdek. Minden budapesti érdeke, hogy a fővárosi közszolgáltatások – ideértve a közösségi közlekedést – működőképesek maradjanak, még akkor is, ha a főváros fizetésképtelen helyzetbe kerül, hiszen a mi fővárosunk – a nemzet fővárosa –működése nem válhat a mindenkori politikai vezetés hibáinak áldozatává.

– írja a javaslat. A szöveg szerint a a főváros úgynevezett segélyhitelt tud felvenni a Magyar Fejlesztési Banktól, amelynek feltétele, hogy a közgyűlés kimondja, hogy fizetési nehézséggel küzd, de ezt a főpolgármester is kezdeményezheti. De ha egyikük sem kezdeményezi ezt, akkor a Kormányhivatal is megállapíthatja.

Gulyás Gergely a javaslatról azt írta: „semmilyen fővárosi feladatot nem ruház át, semmilyen hatáskört nem von el, de biztosítja a budapesti közszolgáltatások – köztük a tömegközlekedés – zavartalan működését.”

A segélyhitel szövege szerint viszont a fővárosnak fedezetként ingatlant, ingóságot vagy vagyoni értékű jogot kell nyújtania az állam számára. A felvett hitelről kéthetente likviditási tervet kell készítenie az MFB Bank számára.

A törvényjavaslatot sürgösségi eljárásban tárgyalják, ami azt jelenti, hogy december 17-én szavaznak majd róla, ami azt jelenti, hogy rendkívüli ülést kell összehívni róla az országgyűlésben.

Újabb bizonyíték arra, hogy a kormánynak egy szavát sem lehet elhinni. Miután törvénytelenül elvették a Főváros pénzét, majd nem fizették ki a Fővárosnak jogszabályban rögzített jussát, arról kezdtek el hadoválni, hogy majd ehelyett inkább kifizetik a fővárosi dolgozók bérét. Ezt kormányhatározatba is foglalták, sőt névre szóló levélben erről az összes fővárosi intézményvezetőt tájékoztatták. Most úgy tűnik, ez is egy ordas nagy hazugság volt, mert most valami új törvényről írnak Facebook-posztot, ami szerint valamiféle hitelt adnak csak a fővárosnak. Ne új törvényt hozzanak, hanem tartsák be a meglévő jogszabályokat! És adják vissza a budapestiektől törvénytelenül elvett pénzt! Most!

– írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon.

A kormány és a főváros vitája évek óta tart. A főváros többször bíróságon is megtámadta azt, hogy a kormány szolidaritási adóként pénzt von el Budapesttől, de korábban azt a lehetőséget is elvette az önkormányzatoktól, hogy egyik évről a másikra hitelt vehessenek fel, így a kieső bevételeket nem lehet hitelfelvétellel pótolni. December elsején Karácsony Gergely rendkívüli közgyűlést hívott össze, amelyen megszavaztak egy nyilatkozatot arról, hogy nem fogja tudni törvényesen zárni az évet a főváros. Ezután a Karmelita kolostor elé vonult tűntetőkkel.

Kiss Ambrus korábbi főpolgármester-helyettes a 24.hu-nak adott interjúban arról beszélt, hogy beleesnek a szakadékba, amelyet a kormány ásott.

The post A kormány benyújtott egy törvénytervezetet a Budapestet megmentő segélyhitelről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest