13 gólos győzelemmel folytatta hibátlan szereplését a dán női kézilabda-válogatott a világbajnokságon, Helle Thomsen csapata Svájcot verte 36-23-ra, amivel biztosította helyét a negyeddöntőben. Már csak az a kérdés, hogy melyik helyen lép tovább a középdöntőből a párizsi olimpián bronzérmes csapat, és erről majd a már szintén negyeddöntős Magyarország elleni, vasárnapi rangadó dönt majd.
Elég jól hangzik, hogy egy ilyen magabiztos győzelemmel máris megvan a negyeddöntő, ez volt ugyanis az elsődleges célunk. Ez ad némi nyugalmat is, de, persze, a magyarokat is meg akarjuk verni. Úgyhogy most kicsit lazítunk, aztán videózunk és kielemezzük az ellenfelet
– mondta a szövetségi kapitány a dán TV2-nek.
Magyarország, amely 12 év után jutott ismét vb-negyeddöntőbe, ha nyerni tudna vasárnap, akkor vélhetően nem a címvédő Franciaországgal, hanem Hollandiával találkozna a negyeddöntőben, de a dán csapat célja is a franciák, valamint a középdöntős csoportjukat vélhetően megnyerő Norvégia elkerülése (az I és a IV középdöntős csoport első helyezettjei csak a döntőben kerülhetnek össze egymással). Dániát legutóbb tíz éve, a világbajnokságon győzte le legutóbb a magyar csapat.
The post A dán kézikapitány a KO-győzelem után: A magyarokat is meg akarjuk verni first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





