„Tizenhárom éves koromban hálózott be, rendszeresen molesztált, mindenféle szexuális tartalmakat kellett nézzek, segíteni neki szexuális dolgokban” – Juhász Péternél szólalt meg egy Szőlő utcai nő

Juhász Péter volt parlamenti képviselő ma kikerült videójában megszólal egy fiatal nő, aki állítása szerint áldozata volt a Szőlő utcai javítóintézet egykori igazgatója, Juhász Péter Pál szexuális bűncselekményeinek.

A nő arca a felvételen nem látható, hangját eltorzították.

Egyebek mellett arról beszél, hogy még az idén júliusban (tehát azt megelőzően, hogy Tuzson Bence igazságügyi miniszterként azt állította, hogy „kiskorú sértett érintettsége nem merült fel” a Szőlő utcai ügyben) a Nemzeti Nyomozó Irodánál tanúvallomást és feljelentést tett, melyben az is szerepel, hogy kiskorú volt az ellene elkövetett bűncselekmények idején.

Juhász Péter a videóban részleteket mutat a dokumentumból.

Idézünk a beszélgetésből:

Nagyjából tizenhárom éves koromban hálózott be a Péter (…) rendszeresen molesztált, mindenféle szexuális tartalmakat kellett nézzek, segíteni neki szexuális dolgokban, és egyebek. (…) Nagyon gyakran jártam bent az igazgatói irodában és jártam bent a hátsó hálószobában is, ami az igazgatónak volt kialakítva. (…) Annyit kellett csak mondani a bejáratnál, hogy a Péterhez jöttem, és beengedtek. (…) Többen voltunk ilyenek. (…) Ha nappal volt, akkor volt, hogy csomószor kellett üljek az irodája előtt, és megvárni, míg lejött, ha éjszaka volt, nyilván rögtön mehettem be az irodájába. (…) Látott a többi nevelő is.

Juhász Péter azt állítja: Tuzson Bence pedofil bűncselekményeket tusol el, „kőkeményen a pedofilvédőknek dolgozik”.

És azt is mondja, hogy naponta kap telefonokat a Szőlő utcai javítóintézetben történt visszaélésekről, és kéri ezeket az embereket, álljanak a nyilvánosság elé.

Mai hírünk, hogy: Bűnügyi felügyeletbe került a Szőlő utcai javítóintézet ügyintézője, négy hónapig a lakását sem hagyhatja el.

The post „Tizenhárom éves koromban hálózott be, rendszeresen molesztált, mindenféle szexuális tartalmakat kellett nézzek, segíteni neki szexuális dolgokban” – Juhász Péternél szólalt meg egy Szőlő utcai nő first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest