Saját kudarcát tartja a legismertebb munkája ihletőjének James Cameron, aki szerint ha nem rúgják ki első filmjéből, talán nem jut olyan mélypontra, hogy megírja első nagy dobását, a Terminátort.
Mint ismeretes, Cameron rendezői debütálása a Piranha 2 – A repülő gyilkosok lett volna, amelyet ő írt, és rendezett is – amíg ki nem rúgták. A gond állítólag az volt, hogy Cameron már az első filmjében a maximalizmusra hajlott, és sokat kísérletezett, ami miatt időben nagyon hamar megcsúszott a produkció, és már az első hetekben csúszást halmoztak fel a forgatáson. Ovidio G. Assonitis producernek ez nem tetszett, és két és fél hét múlva kirúgta a rendezőt, maga fejezte be a filmet. Valószínűleg sosem derül ki, mi történt pontosan, a hivatalos okok kreatív nézetkülönbségekről beszélnek, Assonitis szerint Cameront a stábja sem szerette, Cameron pedig arról beszélt, hogy felültették, kirúgásának nem volt köze az inkompetenciájához. Ennek ellenére saját kudarcának érezte az elbocsátást, és komoly szakmai válságba került.
Akkoriban azt hittem, hogy nem csinálom jól. Azt gondoltam, hogy basszus, sokkal rosszabb helyzetben vagyok, mintha meg sem kaptam volna ezt a munkát. Most mínusz tíznél vagyok, pedig lehetnék a nullán is, de most kell másznom a gödörből, hogy nullára jussak. Nem várhattam arra, hogy egy rendezői meló rám találjon. Meg kellett teremtenem magamnak. És akkor írtam meg a Terminátort
– mondta el a rendező az On Purpose with Jay Shetty podcastban.
Ekkor határozta el, hogy valami formabontót és újat alkot, olyat, amelynek a költségvetése se rúg az egekbe. Ehhez segítségül hívta a vizuális trükkök és effektek terén szerzett tapasztalatát.
Kitaláltam volna ezt a történetet, ha nem lettek volna ezek a nehézségek? Nem tudom. Talán nem, de végül minden jól alakult.
Igaza lett, nemrég a rendező ugyanis patinás klubhoz csatlakozott. Ő lett az ötödik milliárdos a filmrendezők közt – mindezt úgy, hogy akkor még az Avatar harmadik részét, amelytől milliárdos bevételt várnak, meg sem jelent. Azóta bemutatták, itt írtunk róla:
The post James Cameron azért írta meg a világsikert jelentő Terminátort, mert első filmjéből kirúgták first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





