Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat

Az én igazi ajándékom – remélem, nem hangzik fellengzősen, tényleg így van –, ha boldognak látom a szegény családokat, ha közvetítője lehetek valami jónak. A magam erejéből erre én nem lennék képes, hisz az utóbbi időben még csak a fizetésemet se vettem fel. Az emberekben annyi jóság van…

– felelte Iványi Gábor, amikor a Népszava újságírója arról kérdezte, milyen ajándéknak örül az ünnepen. A lelkész a lapnak adott karácsonyi interjúban arról is beszélt, hogy karácsony környékén semmihez nem hasonlítható öröm számára, hogy hihet az emberekben. A másik pedig az, ha a családja találkozik, ezúttal negyven-ötven főre számítanak a vacsorán, ám egészségi állapotára tekintettel nem engedték, hogy ő készítse el a töltött káposztát az eseményre.

Iványi a karácsonyról szólva elmondta, sok benne a puhaság, a gyengédség, több benne a lágyság és a játék, mint a húsvétban, s tele van mesés elemekkel is. Mint mondta:

A karácsony összetett ünnep, mindenképpen családi is, de nekem lelkipásztorként a lótás-futás ünnepe, amikor mindenki másnak a karácsonyára igyekszem ajándékot vinni, valamilyen kis személyes dolgot, és legalább egy rövid pillanatot eltölteni különböző helyeken.

Az egyik kérdés kapcsán megjegyezte azt is, sokan hordoznak sérelmeket, s az újságírónak arra a kérdésére, hogy ő is így tesz-e, így felelt:

Én nem. És nem azért, mert jobb vagyok, hanem mert rájöttem, hogy az élet olyan rövid, és annyi szépség van benne… Nem tartozik hozzá az élethez, hogy gyűlölködjünk. Haragra és gyűlöletre kár pazarolni az időt. A harag olyan, mint a fellobbanó tűz, ami adott pillanatban elfogadható, vagy akár nélkülözhetetlen, utána azonban el kell oltani, és csak jó dolgok érdekében, az igazságtalanság ellen szabad újra meggyújtani. De nem loboghat egy egész életen át.

The post Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest