Rémisztő pillanatokat éltek át A Redwood City-ben található Hassett Ace barkácsbolt vásárlói és alkalmazottai. Egy autó becsapódott az üzlet egyik ablakán, majd ment még pár métert a boltban, letarolt néhány polcot, mire sikerült megállnia – írja az NBC.
A biztonsági kamera felvételén látható, hogy a jármú szinte centikkel az egyik eladótól „érkezett meg” az üzletbe, csoda, hogy az alkalmazottnak nem lett semmi baja.
„Nagyon nehezen tudtam végignézni, mert láttam, milyen közel voltunk ahhoz, hogy elveszítsük az alkalmazottainkat” – mondta Eric Hassett, a Hassett Hardware tulajdonosa.
Az autó kisebb tüzet is okozott, a videón az is látható, ahogy az alkalmazottak gyorsan akcióba lendülnek, és tűzoltó készülékeket ragadnak, hogy megpróbálják eloltani a tüzet.
Nagyon büszke voltam a csapatomra, nagyon jó munkát végeztek az áruház ellenőrzésével, és megbizonyosodtak arról, hogy mindenki biztonságosan kijutott. Azt hiszem, három-négy tűzoltó készüléket használtunk a tűz eloltásához
– mondta Hassett.
A felvételen egyébként látható egy gyerek is.
„A videón látható kislány az egyik alkalmazottunk lánya, és látni, hogy
pontosan azon a helyen volt, ahol az autó nyolc másodperccel korábban áthaladt, nagyon nehéz, nagyon ijesztő volt
– mondta Hassett.
A rendőrség közlése szerint senki sem sérült meg, úgy vélik, sofőr összetévesztehette a gázpedált a fékpedállal.
A tulajdonos szerint eltarthat néhány hónapig, míg újra ki tudna nyitni, de addig is biztosítja az alkalmazottai fizetését.
The post Épphogy el tudott ugrani az eladó a boltba becsapódó autó elől first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





