Hanuka bárzongorára: boldog ünnep – nincs ebből sok a zsidóknak

Drága hittestvéreink és sorstestvéreink! Hanukára állítottuk össze ezt a kis zenei csokrot.

A köszöntő Fűzy Gábor bárzongorista hangján szólal meg egy telefonszám tárcsázását követően, majd a készülék nyomógombjain keresztül válogathatunk a művész által hangstúdióban rögzített tizenhárom felvétel között.

Szajki Bálint / 24.hu

Ezzel a gesztussal a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, a MAZS kedveskedik úgy kétezer regisztrált holokauszttúlélő tagjának.

A „holokauszttúlélő” kifejezés nem kizárólag a koncentrációs táborok borzalmait átélt zsidókat jelenti, hanem mindazokat, akik a náci és a nyilas uralom üldöztetései dacára életben maradtak – függetlenül attól, hogyan élték túl a vészkorszakot.

Az alapítvány szociális, egészségügyi és jóléti szolgáltatásokat nyújt: többek között gyógyszertámogatást és a rászorulók térítésmentes otthoni gondozását. A dalokat megszólaltató Fűzy Gábor maga is igénybe veszi az alapítvány szolgáltatásait: elmondása szerint nyugdíjából nem tudná kiváltani a szükséges gyógyszereket.

A Piros Pezsgő Bárban

A hatvanhárom éve bárzongoristaként dolgozó művésszel egy ikonikus helyszínen, a Piros Pezsgő Bárban találkozunk. Fűzy Gábor ma már csupán hetente egyszer lép itt fel, a felesége nem engedi gyakrabban, és ő maga sem lelkesedik a mostani éjszakai közönségért. Azt mondja, régen azok ültek a bárban, akik „vitték valamire az életben”; ma meg olyanok is, akik „semmit nem tettek le az asztalra”; és hát a közeg a művész lelkesedésére is kihat.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Nincsenek színes, nosztalgikus hanukai történetei.

Direkt módon nem vagyok zsidó, inkább érzelmileg.

The post Hanuka bárzongorára: boldog ünnep – nincs ebből sok a zsidóknak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest