Pénteken újra láthatjuk majd a Napot

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő, írja a Kiderül.

Milyen idő várható a hétvégén?

Szombaton a legtöbb helyen derült, napos idő várható, de néhol tartósabban megmaradhat az éjszaka képződő köd. Csapadék nem valószínű. A nyugatira, délnyugatira forduló szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 1, +6 fok között valószínű.

Vasárnap észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik, ami miatt felhőátvonulások várhatók többórás napsütéssel. Északira, északnyugatira fordul és nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél. Néhány helyen előfordulhat hózápor. A minimum-hőmérséklet -5, +1, a maximum-hőmérséklet 1, 6 fok között alakul.

The post Pénteken újra láthatjuk majd a Napot first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest