Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Éles kritikával illette a köztársasági elnököt Szántó Georgina, az államfő volt kommunikációs igazgatója, aki először egy pénteki kommentben azt írta Sulyok Tamással összefüggésben, hogy „a jó szó ellenséggé vált, a tenni akarás bűn lett, a jobbító szándékú kritika üldözendővé vált. Szántó nem sokkal azután fakadt ki, hogy közzétették az államfő karácsonyi beszédét.

Engem idén a szeretetet oly nagyon hirdető volt főnököm, a köztársasági elnök gyakorlatilag tönkretett. Innen szép felállni

– írta. A hozzászólást a 444.hu szúrta ki, majd a lap meg is kérdezte a volt kommunikációs igazgatót a történtekről. Szántó úgy reagált: „Nem vártam semmilyen hatást, egyszerűen nem tudtam és nem akartam tovább magamban tartani”.

A lap arra is rákérdezett, mire gondolt a volt vezető, amikor Sulyok féktelen pénzköltését kritizálta. Azt válaszolta, hogy ez alatt „a külföldi utak delegációs létszámát és résztvevőit értettem (ami ellen folyamatosan harcoltam ottlétem alatt), továbbá az elnök házastársának különböző (úgynevezett jószolgálati) megmozdulásait számos kísérővel és felhajtással”.

„Leegyszerűsítve: azt szajkóztam, hogy visszatetsző, ha népes kísérettel odaállítanak különböző helyszínekre abban a reményben, hogy majd mindenki gazsulál nekik, és a kézfogásról fotó készül, s legalább igyekezzenek úgy tenni, mintha jót akarnának az embereknek” – írta a 444-nek, hozzátéve, hogy ő ez utóbbiban próbált segíteni. Pénteki kommentjében Szántó azt írta, hogy amikor az ilyen pénzköltések miatt szólt, azt a választ kapta, hogy

neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?

„Szerintem nem azért vagyunk ott, hogy mindenki gazsuláljon nekünk, hanem azért, hogy jót tegyünk. Különös tekintettel arra, hogy ezért igencsak megfizetnek bennünket. Ez emberi és leginkább kutya kötelességünk. Hogy ebből mi »ment át”, arról a Sándor-palota vezetését kellene megkérdezni. A jelek szerint semmi. Az én személyes tapasztalatom szerint kifejezetten üldözendő volt a jószándék. Mert ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni. Ez volt minden nézeteltérésünk alapja” – írta a 444-nek Szántó Georgina.

Szántót szeptemberben rúgták ki egykori munkahelyéről, két héttel azután, hogy Sulyok egyik Facebook-posztjából kihúzták az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadás után.

Akkoriban a két esemény között csak sejteni lehetett az összefüggést, most Szántó kérdésünkre azt írta, azért rúgták ki, mert nem hívta fel „a köztársasági elnököt a munkácsi rakétatámadás posztot követő sajtóhadjárat kezdetén, s ezért nekik mit kellett átélniük”. Kirúgása indokai között volt elmondása szerint az is, hogy nem tartották az adminisztrációba illőnek.

Szántó Georgina már az Alkotmánybíróságon is együtt dolgozott Sulyokkal – amikor az a testület tagja, illetve elnöke volt. Majd idén tavasszal azzal került a hírek szereplői közé, hogy „Telex selejt” címzéssel tett közzé indulatos Facebook-bejegyzést, azt egy poloskát ábrázoló fotóval illusztrálva. A lapot azzal vádolta, hogy „össze-vissza hazudozik”.

The post Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest