Sziasztok! Miklós sajnos tüdőgyulladás következtében kórházi kezelés alatt áll. Drukkoljatok neki, hogy minél előbb meggyógyuljon! További információval kapcsolatban tájékoztatni fogunk Titeket. Ezt az oldalt tekintsétek hivatalos forrásnak
– olvasható a 78 éves Fenyő Miklós hivatalos Facebook-oldalán.
Volt már korábban hasonló gondja
2024 karácsonyán lett volna Fenyő Miklós hagyományos koncertje, a Fenyő Ünnep. Az eseményt azonban le kellett mondani, az előadó betegsége miatt. Ezt az énekes egy levélben közölte a rajongóival szerdán, amit videóban olvasott fel.
„Ez életem legszomorúbb karácsonya. Ha valaki valaha azt mondja nekem, hogy ez a nap eljön, kiröhögöm. Pályám 56 éve alatt csakis örömöt akartam szerezni nektek. Minden évben sikerült is. Mindenki tudhatja, hogy én soha életemben egyetlen fellépésemet sem mondtam le. Ezúttal azonban hiába készültem, hiába izgultam, hiába igyekeztem, hiába tettem meg mindent, hogy megvalósuljon, amire vártatok és amire, persze, én is nagyon vártam. Az összes próbálkozásom kudarcba fulladt. Valahogy, valamiért mégsem jött össze” – kezdte Fenyő, majd rátért az okokra.
Mint elmondta, úgy kezdődött minden, hogy csak berekedt. A problémával orvoshoz fordult, három különböző gégész is megvizsgálta, és mind arra jutottak, hogy felsőlégúti fertőzés következményeként gyulladás miatti elváltozás látható a hangszálain.
The post Fenyő Miklós tüdőgyulladással került kórházba first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





