Fordulat az albérletpiacon: máris emelkedni kezdtek a lakbérek

Fordulatot hozott az év utolsó hónapja az albérletpiacon. Decemberben országosan 0,6 százalékkal, Budapesten pedig 1 százalékkal nőttek a bérleti díjak novemberhez képest. Éves szinten viszont lassuló drágulás látható, hiszen a lakbérek országosan 5,4 százalékkal, Budapesten 5,6 százalékkal emelkedtek közölte – Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az egyelőre kérdés, hogy trendfordulóról vagy csak a piac önkorrekciójáról van-e szó, az azonban látszik, hogy véget ért a korábbi, három hónapon át tartó árcsökkenés, amelyet többen a három százalékos, államilag támogatott lakáshitel bevezetésének hatásaként értékeltek.

A havi változások mögött régiónként eltérő mozgás látszik a tavaly decemberi adatok alapján. Pest vármegyében 1,1 százalékkal, a Dél-Alföldön 1,7 százalékkal nőttek a bérleti díjak havi alapon, miközben több térségben csökkenés következett be.

Észak-Magyarországon mínusz 1,8 százalék, Dél-Dunántúlon mínusz 1,4 százalék volt a havi változás.

Az ingatlanszakértő kiemelte, hogy a mostani helyzet megértéséhez fontos támpont a kínálat alakulása. Az albérletárak csökkenésének időszakában a kiadó lakáshirdetések száma folyamatosan mérséklődött. 2025. szeptember elején még több mint 18 ezer kiadó lakásból válogathattak a bérlők, 2026. január elejére viszont közel 17 ezer hirdetésre csökkent a választék, ami 7,3 százalékos visszaesést jelent. Mindez arra utal, hogy a mérséklődő árak mellett a kereslet „felszívhatta” a kínálatot a piacról. A szűkülő választék pedig hozzájárulhatott ahhoz, hogy az albérletárak csökkenése megtorpant, és decemberben emelkedésbe fordult.

Településtípusok szerint ugyanakkor nem ott csökkent a legjobban a kínálat, ahol a legnagyobb az albérletpiac – olvasható a közleményben. A fővárosi kerületekben éves összevetésben gyakorlatilag stagnálás látszik, 0,2 százalékos csökkenéssel, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban viszont 5,6 százalékkal nőtt a hirdetésszám. Ezzel szemben a városokban 9,7 százalékkal, a községekben pedig 20,7 százalékkal lett kisebb a kínálat, ami azt jelzi, hogy

a kínálati szűkülés inkább a városi térségekben volt látványos, nem pedig Budapesten vagy a klasszikus egyetemi központokban.

A január első hetére jellemző bérleti díjak alapján Budapesten a kiadó lakóingatlanok bérleti díjának középértéke 260 ezer forint. A számok a fővárosi kerületekben az alábbiak szerint alakultak:

  • A legdrágább az V. kerület 363 ezer forintos mediánnal,
  • a legolcsóbb a XXIII. kerület 183 ezer forinttal.
  • A kiemelt kerületek közül a VIII. és a IX. kerületben egyaránt 250 ezer forint az albérletárak középértéke,
  • a XI. kerületben 270 ezer forint,
  • a XIII. kerületben pedig 260 ezer forint.

A megyeszékhelyek közül Debrecen 230 ezer forintos medián lakbérrel kezdte az évet, míg Győrben ugyanez az összeg 200 ezer forint, Szegeden és Veszprémben pedig egyaránt 180 ezer forint. Pécsen 175 ezer forintért, Kecskeméten 165 ezer forintért, Egerben 160 ezer forintért, Miskolcon pedig 130 ezer forintért várják a bérlőket a kiadó lakások és házak átlagos bérleti díja alapján.

The post Fordulat az albérletpiacon: máris emelkedni kezdtek a lakbérek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest