Török Gábor a Medián méréséről: Ez már nehezen megfordítható

Török Gábor a Facebook-oldalán reagált a Medián friss mérésére, amelyből az olvasható ki, hogy a Fidesz támogatottsága a biztos szavazók körében csökkent, a Tisza Párt előnye pedig már 12 százalékpont a kormánypártok előtt.

A politikai elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy a legutóbbi választást megelőző hajrában (2021 decemberében) a Medián 39–34-es Fidesz vezetést mért a teljes népesség körében (ez most 40–33 a Tisza javára). „Ilyen még nem volt” – hangsúlyozza Török, aki szerint mindebből egyértelműen arra lehet következtetni – feltéve, ha ez a valós helyzet, és nem az, amit a kormányoldali mérések mutatnak –, hogy ez az arány már nehezen megfordítható.

Ebből amúgy az is következik, hogy miután egyáltalán nem látszik a sokak által várt »közeledés” a kétféle kutatási eredménysor között, vagy a Fidesz jelentős előnyét folyamatosan mutató kormányoldali adatközlők, vagy a Tisza vezetéséről már 2024 ősze óta beszámoló többiek kapnak majd egy hatalmas hiteltelenségi pofont (és egyben pecsétet) áprilisban. Érdemes lesz erre is figyelni és emlékezni

– jegyezte még meg.



A nap folyamán az IDEA is publikált egy mérést, ami szintén a Tisza Párt magabiztos vezetését mutatja. Emellett pedig azt is, hogy az intézet szerint a DK bejuthat a parlamentbe.

Kapcsolódó
Medián: Tovább nőtt a Tisza előnye, a Fidesz a biztos szavazó pártválasztóknál még gyengült is

A biztos szavazóknál 12 százalék pont Magyar Péterék előnye a Fidesz előtt.

The post Török Gábor a Medián méréséről: Ez már nehezen megfordítható first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest