A magyar válogatott 21–6-ra nyert a máltai csapat ellen szerdán, így százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.
Az már két forduló után biztossá vált, hogy a csoportból első helyen lép tovább Magyarország, miután magabiztos játékkal verte Franciaországot és Montenegrót is. Ezek után a leggyengébbnek számító Málta ujjgyakorlatnak számított, nem lazázott ellenük Varga Zsolt együttese: mind a négy negyedet megnyerte, sőt az utolsó játékrészben gólt sem kapott az ellenfelét kimerülésbe hajszoló válogatott.
A középdöntőbe a maximális hat ponttal lép tovább a magyar csapat, a folytatásban viszont a hollandok mellett a címvédő és világbajnok spanyolokkal, valamint a házigazda olimpiai bajnok szerbekkel is játszik majd. A középdöntős csoportból az első két együttes jut az elődöntőbe, míg a harmadikok az ötödik, a negyedikek pedig a hetedik helyért játszanak.
Végeredmény – Vízilabda-eb, csoportkör, 3. forduló
Magyarország–Málta 21–6 (4–2, 7–2, 5–2, 5–0)
gólszerzők: Nagy Ák., Batizi, Vigvári Vi., Vigvári Ve. 3-3, Varga, Angyal, Vismeg 2-2, Tátrai, Kovács, Manhercz 1-1, illetve Galea 2, Nagaev, Fenech, Camilleri, M. Zamith 1-1
Magyarország: Vogel Soma – Vismeg Zsombor, Vigvári Vince, Manhercz Krisztián, Batizi Benedek, Tátrai Dávid, Nagy Ákos – cserék: Fekete Gergő, Varga Vince, Angyal Dániel, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Vigvári Vendel
The post Hozta a kötelezőt a pólóválogatott, hibátlan mérleggel jutott tovább az Eb-csoportból first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





