A Mezőkövesdi Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 2 év szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy borsodi tanárt, aki szexuálisan közelített tanítványaihoz – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.
Mint írták, a férfi egy borsodi település iskolájában, a 2019-2020-as tanévben szoros kapcsolatot alakított ki egy 16 éves lánnyal, akivel iskolán kívül is rendszeresen találkozott. A lány beleegyezésével többször is szexuális kapcsolatot létesítettek.
A terhelt egy másik borsodi település iskolájában 2023-ban két 14 éves kor alatti diáklány külsejével kapcsolatban szexuális megjegyzéseket tett. A lányokat ölelgette és simogatta, valamint velük szexuális tartalmú beszélgetéseket kezdeményezett, cselekményével csak a sértettek kifejezett kérésére hagyott fel – közölték.
A bíróság súlyosító körülményt is megállapított
A tájékoztatás szerint a bíróság az ítélet mellett végleges hatállyal eltiltotta a férfit minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelyben tizennyolc évnél fiatalabb személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné vagy ilyen személlyel hatalmi, befolyási viszonyban állna.
A döntéshozatalkor súlyosító körülmény volt a cselekmények halmazata, fokozott társadalomra való veszélyessége és erkölcsileg elvetendő volta, míg enyhítő körülményként esett latba a terhelt büntetlen előélete és egyéb személyi körülményei, illetve az időmúlás.
The post Két év börtönt kapott egy borsodi tanár, aki szexuálisan közeledett a tanítványaihoz first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





