Ritkán látott összefogást és adományozási hullámot indított el az a gyári munkás, akit azután függesztettek fel az állásából, hogy a munkahelyét kedden meglátogató Donald Trumpnak beszólt, amire az amerikai elnök úgy válaszolt, hogy bemutatott neki a középső ujjával. A férfinek ugyanis a felfüggesztése után elkezdtek adományokat gyűjteni az interneten, a GoFundMe nevű platformon, ahol 24 óra leforgása alatt több mint 800 ezer dollárt – mai árfolyamon 266 millió forintot – dobtak össze neki a Business Insider beszámolója szerint, mielőtt a gyűjtést felfüggesztették volna.
Az eset a Detroit melletti Dearborn városának Ford gyárában történt, ahol az Egyesült Államok legnépszerűbb autójának számító F-150 pickupokat gyártják. Az elnök pedig azért látogatott el ide, hogy az eseménnyel bemutathassa, hogy milyen sokat tesz az amerikai ipar fellendítéséért.
Az eseményen azonban a Ford egyik munkása „pedofilvédőnek” nevezte Trumpot, aki a látogatásról készített felvételek tanúbizonysága szerint előbb káromkodással reagált a beszólásra, majd a középső ujját is felmutatta a férfinek.
Bár az elnök reakciója sokakat felháborított, a Fehér Ház közleménye szerint Trump gesztusa „helyénvaló” volt.
Am I crazy or did Trump just flip off some hecklers? pic.twitter.com/Zm3cRdD31O
— JT Lewis (@thejtlewis) January 13, 2026
Az Epstein-akták kezelése akasztotta ki
Az autóipari dolgozókat védő szakszervezet, a United Auto Workes tájékoztatása szerint az elnöknek beszóló férfit az eset után felfüggesztették.
A bátor munkás, a 40 éves TJ Sabula később a Washington Postnak elismerte, hogy ő volt, aki odakiabált Trumpnak, ezért a vizsgálat idejére felfüggesztették az állásából. A lapnak a férfi arról beszélt, hogy egyáltalán nem bánta meg a tettét, és egyúttal azt is közölte, hogy szerinte politikai okokból indult ellene eljárás, mivel „kínos helyzetbe hozta Trumpot a barátai előtt”.
De Sabula azt is felidézte, hogy nagyjából 20 méterre állhatott az elnöktől a bekiabálása idején, ezért Trump valószínűleg minden szavát rendesen hallotta. Valamint azt is elárulta, hogy függetlennek tartja magát, és korábban több alkalommal is szavazott már republikánus politikusokra, de a Jeffrey Epstein ügyéhez kapcsolódó akták körüli titkolózás annyira felhúzta, hogy nem bírta szó nélkül hagyni az elnök látogatását.
Az amerikai kongresszus még tavaly év végén kötelezte arra az amerikai kormányt, hogy hozzanak nyilvánosságra minden olyan iratot, ami a Donald Trumppal jó viszonyt ápoló, szexuális bűncselekmények miatt elítélt, majd a börtönben öngyilkosságot elkövető üzletember ügyében végrehajtott nyomozáshoz kapcsolódik. De az igazságügyi minisztérium a kérésnek a decemberi határidőig nem tett eleget, és eddig csupán az iratok kevesebb mint 1 százalékát hozták nyilvánosságra.
Hogy milyen hatással van Donald Trump támogatóira az Epstein-ügy kezelése, arról itt írtunk bővebben:
The post 266 millió forintnyi adomány gyűlt össze a gyári munkásnak, akit felfüggesztettek a Fordnál, miután bemutatott neki Donald Trump first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





