A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter péntek délután a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, melyben arról számol be, hogy pert nyert a Debreceni Törvényszéken az általa „a propaganda zászlóshajójának” nevezett Mediaworks ellen.
Magyar ismertette a bíróság döntését, mely szerint az ítélet értelmében a Mediaworks Hungary Zrt-t bocsánatkérésre kötelezték, és eltiltották attól, hogy a politikust a jövőben:
- poloskának nevezzék,
- a neve elé a poloska jelzőt tegyék,
- azt írják, hogy el kell őt takarítani a normális élet útjából,
- valamint, hogy bármilyen illusztrációban poloskához hasonlítsák.
Magyar közölte azt is, hogy jelképes sérelemdíj megfizetését is kérte, amit a bíróság 1,2 millió forintban állapított meg, továbbá bejelentette, hogy hasonló pert kezdeményez „minden propagandamédium és propagandista ellen és politikus ellen”. A sérelemdíjakból befolyt összeget pedig ígérete szerint nehéz sorsú családoknak ajánlja fel.
Így kell elnézést kérnie a Mediaworksnek Magyar Pétertől
A Tisza politikusa közzétette azt is, hogy a bírósági ítélet alapján milyen bocsánatkérést kell közzétennie a kormánymédia lapjainak.
Tisztelt Magyar Péter Úr!
A HAON oldalon 2025. március 22. napján »Menczer Tamás nem kímélte Magyar Pétert”, a Magyar Nemzet oldalán 2025. március 17. napján »a 12 pont és a poloskák” címmel, továbbá 2025. március 18. napján »Poloska Peti mém lett” címmel megjelent közleményben tett azon az ön becsületét és emberi méltósághoz fűződő jogát sértő kijelentés miatt, melyben önt poloskának neveztük és akként fogalmaztunk, hogy ön »Poloska Peti”, »Egy poloska, akit el kell takarítani a normális emberi élet útjából”, továbbá azon illusztrációk miatt, amelyen egy poloska rovar látható Magyar Péter felirattal, mely poloskát egy nemzeti színű rovarirtóval fújnak le, valamint egy nemzeti címerrel ellátott fekete bakanccsal taposnak el »Én is magyar poloskaírtó vagyok!” felirat alatt, és egy poloskát ábrázoló képen a rovar feje helyén az ön képmása látható, sajnálkozásunkat fejezzük ki. A fenti személyiségi jogsértésért szíves elnézését kérjük.
A jövőben tartózkodunk attól, hogy önt bármilyen kontextusban és szövegösszefüggésben poloskának nevezzük, illetve rovarként tüntessük fel.
Orbán kezdte a poloskázást és folytatta is
2025. március 15-ig kell visszamennünk az időben a poloskázás kezdetéig, amikor Orbán Viktor a Nemzeti Múzeum lépcsőjén elmondott ünnepi beszédében úgy fogalmazott a „tavaszi nagytakarítás kapcsán”, hogy
átteleltek a poloskák.
Mivel a miniszterelnök a beszédébe ezen pontján arról értekezett, hogy húsvétra vége lehet a „Soros-birodalom magyarországi lerakatának”, a poloskázás nagy felháborodást keltett, mert azt a kormány kritikusai és politikai ellenfelei mind magukra vették. Hogy a Karmelitában érzékelték a bajt, az jelzi, hogy pár nappal később Orbán a saját Facebook-oldalán visszakozott, és próbálta egyértelműsíteni, hogy poloska alatt kizárólag Magyar Péterre gondolt – bár nem nevesítette a Tisza elnökét itt sem. A kormánymédia és annak képviselői ezt követően el is kezdték következetesen poloskának nevezni Magyart.
Orbán aztán némileg váratlanul tavaly ősszel visszatért a poloskázáshoz, amikor a Harcosok Klubja szeptemberi „edzőtábora” előtt a szállásán partvissal esett neki a kártevőknek, és közben azt mondta, „csakis poloskamentesen”, illetve „mindenki sorra kerül”.
Mostanában egymás után nyeri a pereket a Tisza
Nem ez az első eset az utóbbi hetekben, amikor a bíróság Magyar Péteréknek adott igazat egy ügyben:
- tavaly év végén megtiltották a Borsnak, hogy tovább terjessze az állítólagos Tisza-adóval riogató különszámát.
- Januárban megismételt eljárást követően első fokon arra kötelezte a bíróság az Indexet, hogy igazítsa helyre a Tisza állítólagos adóterveiről szóló írásait.
- Kimondta a bíróság azt is, hogy a Tisza Pártnak semmi köze ahhoz a több száz oldalas dokumentumhoz, amelyről szintén az Index azt állította, hogy a Tisza adóemelési terveit tartalmazza, többek között kutya- és macskaadóval.
- Illetve Ruszin-Szendi Romulusz javára ítélt a bíróság a volt vezérkari főnök Pócs János ellen indított perében, valamint abban az ügyben is, amikor Ruszin-Szendit a fegyvere miatt perelték be. Igaz, a rendőrség vádemelést javasolt a Tisza honvélelmi szakértője ellen abban az ügyben, amikor tavaly ősszel Kötcsén arrébb lökte a Mandiner riporterét.
The post Magyar Péter újabb pert nyert, ezúttal az őt lepoloskázók ellen first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





