Dzsafar Panahi szerint teljesen biztos, hogy az iráni rezsim összeomlik, a kérdés csak az, hogy mikor

A Khamenei-rezsim a mostani tüntetések erőszakos leverése után nem lesz képes fenntartani az ellenőrzését az iráni társadalom felett – jósolta a Guardiannek adott interjújában Dzsafar Panahi, az ország egyik vezető filmrendezője.

Iránban december vége óta zajlik a kormányellenes tüntetéssorozat, amely az 50 százalék fölötti infláció és az iráni valuta elképesztő mértékű elértéktelenedése miatt kezdődött, és az egész országban szétterjedt. A tiltakozások több helyen erőszakba torkolltak, a halálos áldozatok számát az óvatos becslések is kétezer fölé teszik, de egyes beszámolók 12 ezer halottról szólnak.

Lehetetlen, hogy ez a kormány fennmaradjon ebben a helyzetben

– nyilatkozta a rendező. „Ezt ők is tudják. Tudják, hogy lehetetlen lesz uralkodni az emberek felett. Talán az egyetlen céljuk most az, hogy az országot a teljes összeomlás szélére sodorják és megpróbálják tönkretenni.”

A pénteken bevezetett internetes blokád, amely az ország kommunikációs hálózatának 95–99%-át blokkolta, „jel volt arra, hogy nagyon nagy mészárlás készül” – mondta Panahi.

De soha nem gondoltuk volna, hogy a megtorlás ilyen mértékű és ilyen nagyságrendű lesz.

A rendező korábban kétszer is volt börtönben hazájában. 2010-ben eltiltották a filmkészítéstől és az ország elhagyásától, miután kormányellenes tüntetéseket támogatott, valamint rendszerellenes filmeket készített. 2022-ben letartóztatták, amiért több filmkészítővel együtt tiltakozott a vezetés ellen, és csak hét hónappal később engedték szabadon, miután a börtönben éhségsztrájkba kezdett.

Decemberben ismét egy év börtönre és kétéves utazási tilalomra ítélték „a hazája ellen folytatott propagandatevékenység miatt”, Panahi azonban jelenleg nem tartózkodik az országban, mert épp egy a hazáját nagyon komolyan kritizáló filmmel, a Csak egy baleset volttal járja a világot, így nem tudták letartóztatni sem. A titokban forgatott film az idei cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát nyert, és sokak szerint az Oscarra is esélyes lehet. Részben bosszúthriller, részben fekete komédia: egy csoport iráni volt politikai fogoly történetét követi nyomon, akik megpróbálnak dönteni arról, hogy bosszút álljanak-e egy férfin, akiről úgy gondolják, hogy megkínozta őket a börtönben.

A filmben azt ábrázolom, hogy amikor az erőszak körforgása folytatódik, akkor nagyon nehéz megállítani. Sajnos az állam által elkövetett barbárságok miatt attól kell tartani, hogy az erőszak körforgása folytatódni fog

– mondta.

Panahi szerint a legutóbbi véres összetűzések után elkerülhetetlen az Ali Khamenei által vezetett kormány bukása, de annak időpontját lehetetlen megjósolni.

„100%, hogy a rezsim összeomlik. A diktatórikus kormányokkal mindig ez történik a történelem során. Hogy mikor omlik össze, azt senki sem tudja. Mi azt szeretnénk, hogy minél hamarabb, lehetőleg a következő percekben, de ahhoz sok tényezőnek kell összejönnie”– mondta.

The post Dzsafar Panahi szerint teljesen biztos, hogy az iráni rezsim összeomlik, a kérdés csak az, hogy mikor first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest