Első kérdés egy édesapától érkezik: Mit üzen a fiataloknak?

Első kérdés egy miskolci édesapától érkezik: jelentősen fejlődött a város, de a lakosságszám csökken, sok fiatal elhagyja a várost. Mit üzen a fiataloknak, miért érdemes maradni vagy visszajönni Miskolcra?

Minden fiatalért az apja és az anyja felelős az első helyen, olyan emberek lesznek, amilyennek a szülei nevelik őket – kezdte a választ Orbán. Szeretnek szembefordulni a gyerekek, főleg a fiúk. A nevelés része a politikáról való beszélgetés is, meg kell értetni a fiatalokkal, milyen fontos a döntésük,

Fontos a gyereknevelés a sporton keresztül. Az öltözőben viselkedni kell, büntetés van, összetartás. Aki a sportot támogatja, a fiatalok nevelését támogatja.

A Fidesz a biztos választás – mondta ki először a Tisza által levédetett szlogent Orbán, aki ezután a régió korábbi nehéz helyzetéről beszélt. Ma már Miskolc büszke ipari központ. Új munkahelyek jöttek létre, csökkent a szegénység. Az ütem és az irány jó, de még nagyon sok a munka a kormányfő szerint.

Miért maradjon Miskolcon egy fiatal? Komoly fejlődés előtt áll Orbán szerint a város. A biztonság jobb, mint volt, vannak jó iskolák. A szakmunkásoké a jövő, márpedig a miskolciak jó szakmunkásokat adnak.

Ne vigyék el a fiatalokat katonáknak Ukrajnába, és a pénzünket se vigyék el – ezt kéri a miniszterelnök.

The post Első kérdés egy édesapától érkezik: Mit üzen a fiataloknak? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest