Toroczkai László szerint a Fidesz vagy a Tisza teljhatalma a magyarság végét hozná el

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szombati évértékelő beszédében egyebek mellett kijelentette azt, hogy ha a pártja nem kap olyan lehetőséget, hogy megakadályozza a Fidesz vagy a Tisza teljhatalmát, „akkor a magyarságnak vége”, írja a Telex. Mint mondta, ennek a célnak az elérése érdekében a Mi Hazánknak van csapata, és van programja is, ami rámutat, hogy az alapelveik az évek alatt „egy jottányit sem változtak”.

Toroczkai úgy látja, alapvető fordulatra van szükség a nemzethalál elkerüléséhez, illetve hogy a világon a legjobb hely Magyarország legyen, ugyanis komor rekordot jelentett tavaly, hogy 9,5 millió alá ment a népesség, mint ahogy az is, hogy az élelmiszer-infláció nálunk volt a legmagasabb, a tavalyi Pride-on pedig soha nem látott tömeg vonult.

A Mi Hazánk elnöke szerint nem lenne jobb az életünk egy Tisza-kormány alatt sem. Meglátása szerint a Tisza elnökét nem érdekli a magyar jövő. „Magyar Péter és a Tisza Párt életveszély, mert megint megvezetik a magyarokat, és megint ugyanazok kezébe fog kerülni Magyarország, akik már nagyon sokszor tönkretették a magyarságot és Magyarországot” – mondta.

Toroczkai László a pártja programjáról azt mondta, hogy a politikusbűnözőket örökre ki kell vonni a társadalomból, a végrehajtómaffiát fel kell számolni, a vagyonukból kártalanítást kell fizetni.

Álláspontjuk szerint szerkezeti átalakításra van szükség a gazdaságban, amihez 3-4 ezer milliárd forint kell. A pénzből tudásközpontot hoznának létre Budapesten, a beígért, de meg nem épült Rubik-kockát formázó épületet formájában. Innen vezényelnék Magyarország talpra állítását. Gyárakat is építetlenének, emellett olcsó bérlakásépítési programot indítanának.

Budapesten nemzeti panteont, „üdvleldét” építenének a Gellért-hegyre, ahol egymás mellett elfér Attila és Széchenyi István szobra is. Filmekkel és oktatással erősítenék meg a nemzeti öntudatot, felülvizsgálnák az oltásokat, összekötnék az állami- és a magánegészségügyet, újragondolnák a Tisza szabályozását, a nyugdíjakat megemelnék. A gyerekeket Dúró Dóra vezetésével védenék meg, ennek részeként kasztrálnák a pedofilokat, akiknem mehetnének játszóterek közelébe.

The post Toroczkai László szerint a Fidesz vagy a Tisza teljhatalma a magyarság végét hozná el first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest