Fucsovics elsöprő győzelemmel kezdte az Australian Opent

A török Zeynep Sönmez segít a labdaszedőnek az Australian Openen.

Fucsovics Márton bejutott a második fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi nyitónapon

szettveszteség nélkül legyőzte az argentin Camilo Ugo Carabellit.

A héten Adelaide-ben nyolcaddöntős, a világranglistán 55. játékos a tavalyi selejtezős búcsú után ismét a főtáblán kezdte az Australian Opent, és 2018 óta nyolcadszor lépett pályára a melbourne-i elitmezőnyben. Az argentin Camilo Ugo Carabelli (47.) még csak a hetedik Grand Slam-főtáblás meccsére készült, Fucsovics ugyanakkor már két AO-nyolcaddöntővel büszkélkedhetett, és mindkétszer a legendás Roger Federertől kapott ki.

Végletekig kiélezett első szett

Az első szettben a vállsérülés után visszatérő, 33 éves magyar nyolc gémen át kiegyenlített csatát vívott a hét esztendővel fiatalabb dél-amerikaival, és ekkor végre elvette ellenfele adogatását (5:4). A szettet azonban nem tudta kiszerválni, ám 5:5 után ismét Fucsovics brékelt, aztán ismét Ugo Carabelli következett, így jutottak el a rövidítésig. Ebben 5-5 után a magyar játékos két labdamenetet nyert egymás után, így 75 perc után ő került szettelőnybe, írja az MTI.

Camilo Ugo Carabelli a Fucsovics Márton elleni Australian Open-mérkőzésen.
Fucsovics Márton a Camilo Ugo Carabelli elleni Australian Open-mérkőzésen.
Camilo Ugo Carabelli a Fucsovics Márton elleni Australian Open-mérkőzésen.
Fucsovics Márton a Camilo Ugo Carabelli elleni Australian Open-mérkőzésen.


6 fotó

Teljesen szétesett az argentin rivális

Az elszalasztott lehetőség érezhetően megfogta az argentint, mert sorozatban harmadszor is elbukta az adogatását, majd teljesen kiesett a ritmusból, sorra vesztette el a játékokat, és újabb fél óra elteltével már kétszettes hátrányban volt.

A nyíregyházi sportolónak a harmadik felvonás elején is összejött a brék, ekkor elérhető közelségbe került a győzelem, csakhogy a rivális visszazárkózott. Fucsovics azonban nem engedte újra lendületbe jönni az argentint, folyamatosan nyomás alatt tartotta őt, aminek dupla brék lett a jutalma, végül

2 óra 24 perc után kiszerválta a meccset.

Az amerikaiak elleni, tatabányai Davis Kupa-selejtezőt nemrég lemondó Fucsovics a 64 között az amerikai Jenson Brooksbyval (48.) vagy a 10. helyen kiemelt kazah Alekszandr Bublikkal találkozik.

Az Australian Open hétfői versenynapján mutatkozik be Marozsán Fábián, Bondár Anna és Gálfi Dalma.

1. forduló (a 64 közé jutásért)

Fucsovics Márton-Camilo Ugo Carabelli (argentin) 7:6 (7-5), 6:1, 6:2

Kapcsolódó
Dráma az Australian Openen: meccs közben ájult el a labdaszedő

A török Zeynep Sönmez azonnal érzékelte, hogy baj van.

The post Fucsovics elsöprő győzelemmel kezdte az Australian Opent first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest