Douglas MacArthur tábornok, a szövetséges katonai megszálló parancsokság legfőbb vezetője kibocsátott egy rendeletet, melynek értelmében megkezdődött a Tokiói Nemzetközi Katonai Törvényszék felállítása. Az új, különleges hatáskörű törvényszék – a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék mintájára – feladata a második világháború alatt elkövetett japán háborús bűnök feltárása és szankcionálása volt.

Több tízmillió áldozat

A háborús bűnösök elítélésének szándéka a szövetségesek összes háború alatt tartott konferenciáján felmerült, ugyanakkor ez kizárólag a vesztes országokat sújtotta. Bár már korábban is volt néhány erőtlen kísérlet háborús bűnösök elítélésére (1921-ben, Németországban), ez szervezett formában először a második világháború után valósult meg. A jogi kereteket több esetben a nürnbergi törvényszék fektette le, ezt vette át a későbbiekben a tokiói törvényszék is. Bár az több esetben megkérdőjelezhető jogi normákkal élt (ilyen volt a „nullum crimen sine lege” – „nincs bűncselekmény törvény nélkül” elvének figyelmen kívül hagyása, mely arra vonatkozott, hogy olyan bűncselekmény is szankcionálható, mely az elkövetés időpontjában nem számított jogilag bűncselekménynek), egészen napjainkig meghatározza a háborús bűnperek jogi alapjait. A korábbi esetekkel ellentétben, a vesztes felekkel megkötött fegyverszüneti szerződések is tartalmazták, hogy az adott államok

felkutatják és elítélik mindazon személyeket, akik szerepet játszottak a háború kirobbantásában és ártatlanok halálában.

A japán hadsereg a második világháború alatt több tízmillió polgári lakos haláláért volt felelős, történészek ezt a számot 19 és 30 millió közé teszik. Bár a japánok nem követtek el hasonló népirtást, mint a németek (sőt a japán megszállás alatt álló területek zsidó lakosságát is megkímélték, a német követelések ellenére), a hadműveleti területeken mindennaposak voltak a törvénytelen kivégzések, a nemi erőszak, a hadifoglyokkal való embertelen bánásmód és az emberkísérletek, amely utóbbi a hírhedt 731-es különítményhez fűződött. Kiemelten sokan vesztették életüket Kínában, amely már 1937 óta háborúban állt a Japán Birodalommal. Így értelemszerűen a szerveződő Katonai Törvényszék munkájában is a Japánnal hadban álló országok képviselői vettek részt.

Némileg sajátos volt a Szovjetunió képviselőinek jelenléte, akiket hivatalosan szintén a „japán agresszió” áldozatának tekintettek, holott 1945 augusztusában a szovjetek rohanták le a japán megszállás alatt álló Mandzsúriát és Koreát. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a szovjet kiküldött nem beszélt sem angolul, sem japánul, ellenben kiváló tapasztalatokat szerzett az 1930-as évek sztálini koncepciós pereiben. Ezt a tudását azonban Tokióban kevéssé kamatoztathatta.

A császárt békén hagyták

MacArthur jóváhagyásával összesen 11 bíró tette le az esküt, ők az Egyesült Államok mellett Ausztráliát, Kanadát, Kínát, Franciaországot, Indiát, Hollandiát, Új-Zélandot, a Fülöp-szigeteket és a Szovjetuniót képviselték. Az ügyészek ugyanezekből az országokból érkeztek. A fegyverszünetet követően több mint 40 személyt tartóztattak le, őket három kategóriába sorolták. Az „A” kategóriába tartoztak a háborús főbűnösök, mindenekelőtt a háború alatti japán kormány tagjai Tódzsó Hideki miniszterelnökkel az élen.

A „B” és „C” kategóriába tartoztak a „kisebb” háborús bűnösök, az egyes tömeggyilkosságokban, nemi erőszakban, deportálásokban részt vevő katonák. A Nemzetközi Törvényszék csak a főbűnösök felett ítélkezett, a „B” és „C” kategóriás háborús bűnösöket az egyes országok katonai bíróságai ítélték el, japán bíróságok azonban nem hoztak felettük ítéletet.

Nagy port kavart, hogy MacArthur személyes közbenjárására nem ítélték el sem Hirohito császárt, sem a császári család tagjait, holott az uralkodót egyértelműen felelősség terhelte a háború kirobbantásáért és Japán imperialista politikájáért. MacArthur azonban úgy gondolta, hogy a császár esetleges bíróság elé állítása olyan felháborodást okozna, mely évtizedekre romba döntené az országot. A császár felmentésére azonban minden felelősséget a Hideki-kormányra hárítottak, melynek tagjai ennek megfelelően a legsúlyosabb büntetést kapták.

Hét halálos ítélet

A bíróság 1946. április 29-én nyitotta meg első ülését, a tárgyalás összesen két és fél évig tartott (jóval hosszabb ideig, mint a nürnbergi per), ennek során összesen 419 tanút hallgattak ki. Összesen 26 vádlottat állítottak bíróság elé, közülük egy személyt, mentális állapota miatt, pszichiátriai intézetbe utaltak, két személy az eljárás során – természetes körülmények között – elhunyt. A főügyész, az amerikai Joseph B. Keenan a bírósági tárgyalás előtt a következő kijelentést tette:

A háborúzókat és szerződésszegőket meg kell fosztani a nemzeti hős dicsfényétől és megmutatni őket amilyenek: egyszerű, közönséges gyilkosok.

A bíróság az ítéleteket 1948. november 12-én hozta meg, MacArthur tábornok november 24-én hagyta őket jóvá. Hét vádlottat, az élén Hideki miniszterelnökkel, halálra ítéltek, 16 vádlott életfogytiglani börtönbüntetést kapott. A halálos ítéleteket 1948. december 23-án hajtották végre egy tokiói börtönben.

Nem kért bocsánatot

MacArthur – szembe menve Truman amerikai elnök akaratával – megtiltotta, hogy a kivégzésről fényképek készüljenek. Hideki az utolsó szó jogán bocsánatot kért a Japán által elkövetett háborús bűnökért, és kérte az amerikai parancsnokságot, hogy tanúsítson megértést a japán nép iránt, mely „eleget szenvedett”. A kivégzettek maradványait elhamvasztották, és teljes titokban a Csendes-óceánba szórták. A börtönbüntetésre ítéltek közül hárman meghaltak szabadulásuk előtt, a többieket 1952 és 1958 között szabadlábra helyezték.

Napjaink Japánjában a háborús bűnperek – akárcsak az ország második világháború szerepvállalása – megosztja a társadalmat. A konzervatív, nacionalistább körök a győztesek akaratát látják a törvényszék működésében, az elítélteket pedig bűnbakoknak tekintik. Ennek a nézőpontnak ismert képviselője volt Abe Sinzó japán miniszterelnök (2006–2007, 2012–2020). Mások azonban elismerik az ország felelősségét a háborús atrocitásokban.

Bár Hirohito császár sosem kért formálisan bocsánatot azokért, fia, Akihito (1989–2019) nyilvánosan megtette. Mikor rákérdeztek, hogyan vélekedik apja felelősségéről, a császár a következő diplomatikus választ adta: nincs abban a helyzetben, hogy véleményezze apja szerepét, de hisz a szólásszabadságban és elfogadja, ha valakinek ez a véleménye.

The post A császár megúszta, a kormányfőt kivégezték Japánban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu