Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség azzal a 34 éves férfival szemben, aki csevegő alkalmazáson keresztül árulta a marihuánát. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a férfi 2024 májusától egészen a 2025 márciusában történt elfogásáig foglalkozott kábítószer-kereskedelemmel a fővárosban.
A drogot – elsősorban marihuánát – az újpesti, majd az óbudai lakásában tárolta. A díler módszere az volt, hogy egy népszerű internetes közösségi portál csevegő alkalmazásának csoportjába regisztrált, és itt fogadta a megrendeléseket, beszélte meg az átadás módját, majd a lakóhelye közelében a lépcsőházban vagy a környékbeli közterületeken bonyolította le az ügyleteit.
Az „üzletnek” az vetett véget, hogy a rendőrség már figyelte a díler tevékenységét, és tavaly március 8-án az óbudai lakásában tetten érte. Csak ezen a napon négy vevő ment egymás után a dílerhez, akik elfogásuk után terhelő vallomást tettek rá. A vádlottnál megtalált vagy bizonyíthatóan általa értékesített kábítószer a csekély mennyiséget meghaladta, de a jelentős mennyiség alsó határát nem érte el, így cselekménye a kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett kábítószer-kereskedelem alapesetének minősül.
A kerületi ügyészség fegyházbüntetést kért a jelenleg is letartóztatásban lévő, többszörös visszaeső férfira azza, hogy feltételes szabadságra bocsátása a törvény erejénél fogva kizárt.
The post Csevegőalkalmazáson keresztül árulta a drogot first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





