Dobrev Klára meggyőződése, hogy akik kormányváltást akarnak, azok számára nyereség Jakab Péter átigazolása a Demokratikus Koalícióhoz (DK). A Blikknek azt mondta: a Jobbik volt elnöke leszámolt múltjával, ő a Fidesz-rendszer egyik „legádázabb ellenfele”.
Orbán Viktor legyőzése érdekében én bárkivel hajlandó vagyok összefogni, aki demokrata.
A DK elnöke szerint szavazóbázisukat – számos más ellenzéki erővel ellentétben – elsősorban azok jelentik, akiknek az élete tönkremegy Orbán Viktor rendszerében, akik senki másra nem tudnak számítani, csak az általuk képviselt baloldali politikára.
Azt lehet látni, hogy sok százezer olyan ember van ebben az országban, aki nagyon nem akarja ezt a kormányt, tehát váltást akar, ám nem tud szavazni a Tisza Pártra.
Nagy részük bizonytalan, keresik útjukat, nincs hova menekülniük az országból.
10 százalékkal lenne elégedett
Dobrev Klára úgy látja, kell egy politikai erő, amely a „multikat kiszolgáló filozófiával szemben – ami a jobboldalon eluralkodott –” ellensúlyt tart, erőt képvisel. Az MSZP körüli hírek kapcsán is hasonlóan gondolkodik, mint amikor a Momentum bejelentette, nem indul a választáson. Szerinte ezek a magyar demokrácia szomorú napjai. Kiutat mutatna a magukra hagyott szavazóknak. Noha a közvélemény-kutatások szerint ez egyelőre álom, de egy 10%-os DK-val lenne elégedett, ennyi kell ahhoz, hogy kellő erővel tudják képviselni az általuk fontosnak tartott ügyeket.
Hogy ez most egyéni, illetve listás eredményben hogyan jön össze, majd április 13-án kiderül.
Arra számít, hogy 500-600 ezer szavazójuk lehet. A Tisza Párttal nincs semmilyen párbeszéd, de bejutásuk esetén egy esetleges Tisza-kormányt támogatnának.
Az Orbán-rendszert akarjuk lebontani, ehhez minden támogatást megadunk majd mindenkinek.
Az Orbán-kormány nagy hazugságának nevezte, hogy az olcsó orosz gáz a rezsicsökkentés feltétele.
Őrjítő Facebook-politizálás
Orbán Viktor radiátoros fotójáról azt mondja: újra Facebook-politizálás zajlott. Őrjítőnek tartja, hogy a magyar politika átmegy a látványpolitizálásba, amiből Facebook-kormányzás lesz. Szerinte a 30%-os visszatérítéssel a hatvanpusztai birtok gáz- és áramszámlája kevesebb lesz, de nem jelent tényleges segítséget az embereknek hosszabb távon.
A Szőlő utca ügyét addig folytatja, míg ki nem derül, kik tartottak védőernyőt a pedofilok fölé. Nagyon valószínűnek tartja, hogy a volt igazgatónak, Juhász Péter Pálnak voltak listái hálózatáról. Ha a DK bejut, Dobrev Klára az EP-képviselőség helyett a parlamenti frakciót vezetné. (Magánéletéről annyit árult el, hogy a válás után a 11 éves Marci közös szülői felügyeletében egyeztek meg Gyurcsány Ferenccel.)
A Publicus Intézet friss kutatása szerint a biztos szavazók 17 százaléka még nem kötelezte még el magát párt mellett, de jelenleg a DK annak ellenére nem jutna be az Országgyűlésbe, hogy a másodlagos pártpreferenciák alapján a legnagyobb tartalékkal rendelkező párt.
The post Dobrev Klára a NER áldozataira számít first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





