Válasz Online: a választásokig blokkolhatja az EU Orbánék ezermilliárdos hitelkérelmét

Tavaly május 27-én az EU-s országok nagykövetei a lengyel elnökség javaslata alapján egy új hitelprogramról szavaztak. 150 milliárd eurós keret megnyitása volt a tét, amit fegyverkezésre szántak. A 27 ország nagykövetei közül 26-an támogatták a tervet. Ódor Bálint, a magyar követ egyedüliként tartózkodott. A javaslatot így is elfogadták, és ezzel elindulhatott a SAFE (Security Action for Europe) program – emlékeztetnek a portálon.

Alig fél évvel később, szeptember elején a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy a kormány 17,4 milliárd eurót igényel a keretből. Ennél többet csak Lengyelország kért, illetve Románia és Franciaország nagyjából ugyanennyit. Az igények összesítése és egy bonyolult képlet alkalmazása nyomán végül kiderült, hogy legfeljebb 16,2 milliárd eurót hívhat le Magyarország, ez a lehetséges legnagyobb összeg, ami a szabályok szerint a magyar költségvetésnek járhat a SAFE-ből.

A hitelt 2030-ig lehet elkölteni. Tehát nagyjából 6200 milliárd forintról van szó, amit megtöbbszöröz, hogy a hitelt az Európai Bizottság közvetítésével lehet felvenni, vagyis olcsóbb, mintha a piacról finanszírozná magát a magyar állam.

Csakhogy a lap információi szerint

ez a pénz április 12. előtt nem fog befolyni a magyar költségvetésbe.

Hivatalosan még nem jelentették be, hogy a magyar keretet visszatartják, de árulkodó, hogy amikor erről már sokan beszéltek Brüsszelben, Orbán Viktor újabb kampányt hirdetett az Európai Unió ellen, Nemzeti Petíció néven.

A SAFE-ből 19 tagállam igényelt hitelt, mindenkinek ugyanazzal a határidővel kellett leadnia a tervét, hogy mire és mennyit kér – a részletek egyelőre titkosak, így azt sem lehet tudni, hogy a magyar kormány milyen beruházásokat és vásárlásokat akar finanszírozni belőle.

Mindenesetre a 19-ből 16 ország tervét a Bizottság már jóváhagyta.

Csak a cseh, a francia és a magyar terv elbírálására nem volt még ideje. Gulyás Gergely a múlt heti kormányinfón azt mondta, hogy várhatóan a február 2-ával kezdődő héten befejeződik a magyar terv brüsszeli értékelése is. (Mint a 24.hu is megírta, az egyelőre nem létező SAFE-hitelkeret kontójára az Orbán-kormány már el is költött összesen 297 milliárd forint gazdaságfejlesztési támogatást. Ebből fizetnék egyebek közt a közszolgák otthonteremtési támogatását is.)

Át is engedik, meg nem is

Az tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek a lap információi szerint, hogy a Bizottság valóban záros határidőn belül elbírálja a három függőben lévő tervet, és támogatásra alkalmasnak minősíti azokat, így a magyart is. Ezután az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia a terveket, és a kormányok diplomatái a várakozások szerint szintén zöld utat adnak majd.

Első körben itt lehet jelentősége annak, hogy a magyar tervet az utolsó körben bírálják el: a Bizottság értékelése után akár négy hétbe is beletelhet, hogy a Tanács is bólintson, vagyis márciusig már biztosan nem jöhet belőle előleg Magyarországra.

Sőt, ez a négy hét csak elvi határidő, valójában semmilyen szankció sem éri a Tanácsot, ha tovább húzza az időt.

Amennyiben a magyar terv esetében az obstrukciónak e csendes formáját választják a kormányok, és addig húzzák a jóváhagyást, hogy elvi esélye se legyen a tavaszi lehívásnak, akkor annak fontos politikai üzenete lesz: azt mutatja majd, hogy Orbán Viktor kabinetje teljesen elszigetelődött. A háttérben erről komoly vita megy a Brüsszelbe delegált diplomaták között, mert vannak nagy államok, amelyek szerint a védelmi politikában muszáj lenne egységet mutatni.

A Válasz Online úgy tudja, hogy a Tanács jóváhagyásáig bürokratikus akadálya nem lesz a magyar terv elfogadásának, de utána érheti még meglepetés Magyarországot. Ugyanis a hitel indításához a Bizottságnak és a magyar kormánynak egy szerződést kell kötnie, amelynek része egy úgynevezett működési megállapodás. Ebben többek között azt is rögzíteni kell, hogyan valósul meg az Európai Unió pénzügyi érdekeinek a védelme.

Egy múlt hétfői vitát, amit az Európai Parlamentben tartottak, Piotr Serafin költségvetésért felelős biztos jelezte, hogy az egyéb kifizetéseket blokkoló problémák a SAFE esetében is jelenthetnek gondokat.

Magyarázatának a lényege ez volt: a magyar kohéziós támogatások egy részét az úgynevezett feltételességi mechanizmus miatt fagyasztották be. Ez a mechanizmus pedig az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét szolgálja. A jogállamisági problémák nem önmagukban akadályai a kifizetéseknek, hiszen a mechanizmus keretében azt is be kell bizonyítani, hogy a problémák miatt pénzügyi veszteség érheti az EU-t.

Vagyis amikor a SAFE ügyében eljön az a pont, hogy ez a pénzügyi érdek a hitelszerződésben konkrétan megjelenik, akkor a Bizottság lecsaphat, és mondhatja azt, hogy a magyar közbeszerzési rendszer alkalmatlan. Illetve

elvárhatja ugyanazoknak az előírásoknak a teljesítését, amelyek ahhoz hiányoznak, hogy a kohéziós pénzek korlátok nélkül mehessenek Magyarországra.

Serafin azt mondta, hogy ha a magyar védelmi iparra vonatkozó közbeszerzési szabályok nem felelnek meg az uniós elvárásoknak, akkor nehéz elképzelnie, hogy Brüsszelben aláírják a támogatási szerződést. Pár nappal e bejelentése előtt a lap is úgy értesült, hogy ez lehet a SAFE lehívásának neuralgikus pontja. Az elsődleges szűrőkön átmegy majd a magyar terv, de a szerződés megkötése akadályokba ütközhet – írták a portálon.

The post Válasz Online: a választásokig blokkolhatja az EU Orbánék ezermilliárdos hitelkérelmét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest