Ezt kell tudni az Epstein‑botrányról: hat pontban idézzük fel a világ egyik legsúlyosabb szexuális visszaélés-sorozatát

Jeffrey Epstein sokáig csupán egy excentrikus milliárdos volt, aki a New York-i és floridai társasági élet állandó szereplőjeként olyan emberekkel találkozott nap mint nap, akikkel mások legfeljebb csak az újságokban találkoztak. Ma már tudjuk, hogy ez a fényűző élet egy sötét világot fedett el, amelyben a szexre kényszerített fiatal lányok szomorú története összefonódott a nemzetközi politikával. Az ügy évtizedeken át húzódva, hullámokban került újra a figyelem középpontjába – minden alkalommal új szereplőket, új kérdéseket és új következményeket hozva magával. Cikkükben pontokba szedve meséljük el azt, amit eddig tudunk.

1. A végzetes találkozás: hogyan fonódott össze Epstein, Maxwell és András herceg sorsa

A korábbi hírek szerint Ghislaine Maxwell, egy brit médiamágnás lánya 1999-ben mutatta be András herceget, II. Erzsébet királynő fiát, Jeffrey Epstein amerikai befektetőnek, és ugyanebben az évben Maxwell és Epstein a királynő balmorali rezidenciáján is megfordultak. Egy 2025-ben megjelent életrajzi könyv szerint azonban András és volt felesége, Sarah Ferguson valójában már egy évtizeddel korábbról ismerték Epsteint, és a herceget „hasznos idiótaként” használták az üzletember társasági köreiben.

2000-ben Epsteint, Maxwellt és Andrást együtt látják Donald Trump floridai Mar-a-Lago klubjában, majd Epstein és Maxwell részt vettek egy, a királynő által rendezett születésnapi ünnepségen a windsori kastélyban, András herceg pedig vadászati hétvégét szervezett Maxwell születésnapjára.

Davidoff Studios / Getty Images Donald Trump és barátnője (és későbbi felesége), a volt modell Melania Knauss, Jeffrey Epstein, valamint Ghislaine Maxwell a Mar-a-Lago klubban, Palm Beach-en, Floridában, 2000. február 12-én.

2001 márciusában egy fiatal nő, Virginia Giuffre azt állította, hogy András herceg három alkalommal szexuálisan bántalmazta őt: először Maxwell londoni luxuslakásában, majd Epstein New York-i házában, végül pedig az Epstein karibi magánszigetén tartott egyik „orgia” során, amikor Virginia még csak 17 éves volt.

2. Kitör a botrány: az első nyomozások és egy titkos vádalku

2005 tavaszán a floridai Palm Beach rendőrsége bűnügyi nyomozást indított Jeffrey Epstein ellen azt követően, hogy egy 14 éves lány szülei azt állították, Epstein fizetett a gyereküknek egy masszázsért, amelynek során szexuális visszaélés történt.

A nyomozás során több kiskorú lány is hasonló vallomást tett, és később a szövetségi hatóságok arra a megállapításra jutottak, hogy a bántalmazások legalább 2002 óta zajlottak.

2006 júliusában a Palm Beach megyei esküdtszék prostitúcióra való felbujtással vádolja Epsteint, ám a helyi rendőrség vezetése az ügyet az FBI-hoz irányította azzal érvelve, hogy a vádemelés nem tükrözi Epstein cselekményeinek teljes súlyát.

A következő év májusában egy amerikai ügyészhelyettes FBI-ügynökökkel együttműködve egy 60 vádpontot tartalmazó tervezetet nyújtott be Epstein ellen, részletes bizonyíték-összefoglalóval együtt. Júliusban Epstein ügyvédei tárgyaltak a floridai déli kerület ügyészségével, ahol

Alex Acosta ügyész olyan egyezséget ajánlott, amely felkínálta a szövetségi eljárás lezárását,

amennyiben Epstein két vádpontban bűnösnek vallja magát, vállalja a börtönbüntetést, regisztrálja magát szexuális bűnelkövetőként, és jóvátételi mechanizmust dolgoz ki az áldozatok számára. A megállapodás része volt egy titkosan iktatott, rendkívül vitatott vádmentességi egyezség, amely Epsteint és több tettestársát is védte, ám az áldozatokat erről nem értesítették.

Handout / US DEPARTMENT OF JUSTICE / AFP Fényképek, amelyeket az amerikai Igazságügyi Minisztérium 2026. január 30-án tett közzé a Jeffrey Epstein-akták részeként, Andrew Mountbatten-Windsor brit volt herceget ábrázolja, amint egy a földön fekvő nő felett térdel.

2008. június 30-án Epstein bűnösnek vallotta magát a kiskorúakra irányuló prostitúcióra való felbujtásban. 18 hónap börtönbüntetést kapott egy alacsony biztonsági fokozatú intézményben, ahonnan naponta 12 órás eltávra mehetett, hogy egy általa alapított alapítványnál dolgozzon. Júliusban egy névtelenségét kérő áldozat pert indított, amiért sem őt, sem másokat nem tájékoztattak a vádalkuról – a nőnek egészen 2019-ig kell várnia a bíróság neki kedvező ítéletére.

Epstein 2009 júliusában szabadult, majd szeptemberében egy floridai bíró a nyilvánosság nyomására elrendelte az Epsteinnek szövetségi mentességet biztosító dokumentum közzétételét. 2010-ben Epstein több, áldozatok által indított polgári pert peren kívül rendezett. Még ebben az évben András meglátogatta Epsteint New Yorkban, közös fotó és készül róluk a Central Parkban.

3. A tetőpont: Epstein újabb letartóztatása és rejtélyes halála

A börtönből való szabadulását követő évtizedben Epsteint számos nő vádolta meg azzal, hogy őket is abuzálta. 2015 áprilisában a floridai bírósági iratokban nyilvánosságra kerültek azok a vádak, amelyek szerint András herceg szexuális kapcsolatot létesített Virginia Giuffré-vel, amikor a lány 17 éves volt, ez Florida állam törvényei szerint a beleegyezési korhatár alattinak számít. A Buckingham-palota tagadta a vádakat.

2015 szeptemberében Giuffre rágalmazási pert indított Epstein közeli barátja és korábbi barátnője, Ghislaine Maxwell ellen, miután Maxwell hazugnak nevezte őt, amiért Giuffre azt állította: az Epstein és Maxwell által működtetett szexuális hálózat áldozata volt.

Niklas HALLE’N / AFP Virginia Roberts Giuffre „Nobody’s Girl – A Memoir of Surviving Abuse and Fighting for Justice” (Senki lánya – Emlékiratok a visszaélések túléléséről és az igazságért folytatott küzdelemről) című könyvének oldalai, amelyben András herceg és Maxwell társaságában szerepel egy fotón.

2017 májusában Maxwell peren kívüli egyezséget kötött Giuffre-vel egy ügyben, amelyben Epstein többször igyekezett elkerülni a tanúskodást. Nem sokkal később Julie K. Brown újságíró és a Miami Herald indítványt nyújtott be a per iratainak nyilvánosságra hozatalára – arra hivatkozva, hogy a köz érdekében hozzáférést kell biztosítani az ügy dokumentumaihoz és a „tucatnyi kiskorú” bántalmazására vonatkozó információk feltárásához.

A helyzet 2018. november 28-án érkezett fordulóponthoz, amikor a Miami Herald nagy visszhangot kiváltó oknyomozó cikksorozatot jelentetett meg Epsteinről,

és Alex Acosta szerepéről a korábbi vádalkuban. A cikksorozat ismét ráirányította a figyelmet Epstein tetteire, és felvetette annak lehetőségét, hogy befolyásos személyek tudhattak a bántalmazásokról, vagy akár részt is vehettek bennük. Mindössze egy héttel később, 2018. december 4-én, Epstein peren kívüli egyezséget kötött Bradley Edwards ügyvéddel egy rágalmazási ügyben, amely lehetőséget adott volna arra, hogy az áldozatai először tehessenek tanúvallomást a bíróság előtt.

A botrány 2019-ben újabb drámai fordulatot vett: július 6-án szövetségi ügynökök letartóztatják Epsteint, akit a New York-i déli kerületi bíróság előtt kiskorúakkal való szexuális kereskedelemmel és a bűncselekmény elkövetésére irányuló összeesküvéssel vádoltak meg. A letartóztatást követően július 12-én Acosta, aki akkor már Donald Trump első kormányának munkaügyi minisztere volt, lemondott a posztjáról, mondván: az Epstein-ügy elvonja a figyelmet a minisztérium feladatairól.

A folyamat azonban hamar tragikus véget ért az áldozatok számára:

2019. augusztus 10-én Epsteint holtan találták a manhattani börtöncellájában.

A New York-i főorvos később öngyilkosságot állapított meg, de a haláleset számos összeesküvés-elméletet indított el. Néhány héttel később, augusztus 27-én egy szövetségi bíró meghallgatást tartott az Epstein elleni vádirat elutasítására irányuló indítványról, és ritka gesztusként lehetőséget adott az áldozatoknak, hogy vallomást tegyenek. Azon a napon több nő szólalt meg – saját nevén vagy álnéven –, felidézve az éveken át tartó bántalmazásokat.

Courtney Wild, aki ekkor már több mint tíz éve küzdött az igazáért, azt mondta:

Jeffrey Epstein évekig szexuálisan bántalmazott, megfosztott az ártatlanságomtól, és tönkretette a mentális egészségemet. Jeffrey Epstein nem tett mást, mint manipulálta az igazságszolgáltatási rendszert, és soha nem kellett felelősséget vállalnia a tetteiért.

STEPHANIE KEITH / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Két áldozat, Michelle Licata (balra) és Courtney Wild (jobbra) távozik a bíróságról a Jeffrey Epsteinről szóló meghallgatás után, 2019. július 8-án New Yorkban.

4. A botrány utóélete: András herceg bukása és Maxwell bírósági ügye

2019 novemberében András herceg visszavonult a közélettől, miután egy katasztrofális BBC‑interjúban azt állította, hogy nem lehetett szexuális kapcsolata Virginia Giuffré-vel. Többek között azzal védekezett, hogy állítása szerint azon az estén a wokingi Pizza Express étteremben járt, majd otthon tartózkodott, amikor Giuffre szerint előtte együtt táncoltak. Azt is kijelentette, hogy a tánc nem történhetett meg, mert – a saját szavai szerint – „nem tud izzadni”, és arra sem emlékezett, hogy valaha találkozott volna a nővel.

2020. július 2-án a New York-i szövetségi ügyészek vádat emelnek Ghislaine Maxwell ellen azt állítva, hogy részt vett azoknak a kiskorú lányoknak a toborzásában, akiket Jeffrey Epstein szexuálisan bántalmazott, és bizonyos esetekben maga is részt vett a visszaélésekben. A brit társasági hölgyet azzal gyanúsították, hogy legalább három lányt – köztük egy mindössze 14 éves gyereket – csábított Epstein közelébe. A vádirat szerint Maxwell éveken át Epstein mellett élt, rendszeresen elkísérte őt világszerte, elősegítette a bűncselekmények elkövetését, és alkalmanként maga is közreműködött a kiskorúak szexuális bántalmazásában.

2021. december 30-án, egy több hetes tárgyalást követően a bíróság több vádpontban is bűnösnek találta Maxwellt többek között szexuális emberkereskedelem, összeesküvés és kiskorúak illegális szexuális célú szállítása vádjában.

Handout / US DEPARTMENT OF JUSTICE / AFP Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium által 2025. december 19-én közreadott fénykép Jeffrey Epstein társát, Ghislaine Maxwellt ábrázolja, amint a londoni Downing Street 10. szám előtt pózol.

2022 januárjában a királynő megfosztotta András herceget számos katonai tisztségétől és királyi pártfogói jogaitól, miután több mint 150 veterán levélben fejezte ki „felháborodását és haragját” az ügyével kapcsolatban. Egy hónappal később András herceg peren kívüli egyezséget kötött Virginia Giuffré-vel.

2022. június 28-án az akkor 60 éves Ghislaine Maxwellt 20 év börtönbüntetésre ítélték.

5. Politikai vihar az USA-ban: megrázta Washingtont az Epstein-ügy

2024. január 4-én egy amerikai bíróság feloldotta több, korábban titkosított dokumentum zárolását, amelyek Andrást is érintik: a papírok szerint egyes állítólagos találkozások során megfogta egy nő mellét, illetve szexuális kapcsolatot létesített a kiskorú Giuffré-vel. A csaknem 1200 oldalas anyagot eredetileg Giuffre 2015-ös, Ghislaine Maxwell elleni rágalmazási ügyében gyűjtötték össze. A Scotland Yard közölte: nem indít vizsgálatot, mivel a dokumentumok nem tartalmaznak új információt.

2025-ben az Epstein‑ügy politikai viharrá szélesedett az Egyesült Államokban. Pam Bondi igazságügyi miniszter félreérthető kijelentései után újabb találgatások indultak a „kliensek listájáról”, miközben Elon Musk bizonyíték nélkül azt állította, hogy Trump neve szerepel az iratokban. Trump szerint Epstein fiatal nőket „lopott el” a Mar‑a‑Lagóból, Maxwell pedig jogi úton tiltakozott a vádiratok titkosításának feloldása ellen.

Bryan Dozier / NurPhoto / AFP Tüntetők transzparensekkel követelik az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát egy, a washingtoni Capitoliumban tartott sajtótájékoztató közelében, 2025. november 18-án.

2025. március 31-én Virginia Giuffre egy közösségi médiás posztban azt állította, hogy egy autóbaleset után súlyos sérüléseket szenvedett, veseelégtelenségben szenved, és orvosai szerint már csak napjai vannak hátra. Április 26-án, 41 éves korában meghalt, a családja közleménye szerint öngyilkosságot követett el.

Tavaly októberben nyilvánosságra került egy e-mail, amelyből kiderült, hogy András herceg 2011-ben azt írta Epsteinnek: „ebben együtt vagyunk” – közvetlenül azután, hogy nyilvánosságra került az a kép, amelyen András a tizenéves Giuffre vállára tette kezét.

Öt nappal később András lemondott több kitüntetéséről és címéről, majd 2025. október 30-án a Buckingham-palota bejelentette, hogy András elveszíti összes fennmaradó címét, rangját és kitüntetését, és a továbbiakban csak az Andrew Mountbatten-Windsor nevet használhatja. A palota azt is közölte, hogy a volt hercegnek ki kell költöznie a 30 szobás windsori rezidenciájából.

Az év második felében a Kongresszus arra kényszerítette az amerikai kormányt, hogy adja ki az Epstein‑iratokat, és elfogadta az Epstein Transparency Act törvényt, amely teljes körű iratnyilvánosságot írt elő. Az Igazságügyi Minisztérium decemberben kiadta az első iratcsomagot, ám a túlzott kitakarás és a részleges teljesítés miatt áldozatok és politikusok egyaránt elégedetlenségüknek adtak hangot.

A dokumentumok között több ezer fénykép található, köztük olyan hírességek, mint Mick Jagger vagy Bill Clinton, valamint bírósági iratok, amelyek mélyebb betekintést nyújtanak abba, hogy Epstein és Maxwell miként követték el a bűncselekményeket. Az iratokban megjelenik egy „A” névvel azonosított férfi levelezése (nagy valószínűséggel Mountbatten-Windsor), amelyben Maxwell-lel egyeztetnek „kompromittáló barátokkal” való találkozók megszervezéséről.

6. Sötét árnyak Budapesten: a magyar szál az Epstein-iratokban

2026 január végén az amerikai igazságügyi minisztérium több millió Epstein‑iratot hozott nyilvánosságra, amelyek magas rangú közszereplők és hírességek kapcsolatát dokumentálják a bűnözővel. A fájlok szerint Mountbatten-Windsor Epstein 2008-as elítélése után két évvel vacsorázni hívta a Buckingham‑palotába, és elfogadta Epstein ajánlatát egy orosz nővel való találkozóra. A képek között olyan is akad, amelyen András egy földön fekvő nő fölé hajolt.

A levelekből az is kiderül, hogy András volt felesége, Sarah Ferguson 2009-ben, egy évvel azután, hogy a bíróság bűnösnek találta Epsteint, az üzletembert úgy hívta, mint „a báty, akire mindig is vágytam”, és 15 ezer fontot is elfogadott a férfitól az adósságai kifizetésére.

Az iratok között az FBI listázta a Donald Trumppal kapcsolatos, többnyire megalapozatlan bejelentéseket, de a nyilvánosságra került levelezés szerint Elon Musk 2012–2013-ban érdeklődött Epstein szigete iránt. A fájlok azt is rögzítik, hogy Epstein ügyvédei a halála előtt alig két héttel még az ügyészséggel folytattak egyeztetést az esetleges együttműködés lehetőségéről.

Az Epstein-botrány során először magyar vonatkozású információk is nyilvánosságra kerültek.

Az iratokból kiolvasható információk alapján a szexuális ragadozó többször is járt Budapesten, és 2017 elején egy Király utcai ingatlan eladását sürgette egy norvég produceren keresztül, akivel a következő egy-két évben több e‑mailt is váltott.

Az nem derült ki, miért volt fontos számára a lakás, de a producerrel való kapcsolata megromlott, miután az ingatlan nem kelt el. A dokumentumok szerint Epstein többször is Magyarországról jelentkezett be, találkozókat egyeztetve.

Szajki Bálint / 24.hu Király utca 70. szám alatt álló ingatlan 2026. február 2-án.

Az iratok tartalmaznak egy 2018-as sms‑váltást Epstein és Steve Bannon között, amikor Bannon többek között Orbán Viktor és a Fidesz bevonásával szélsőjobboldali politikai szövetséget próbált szervezni Európában. Bannon arról dicsekedett, hogy az új európai tömb segítségével Epstein üzleti érdekeit, különösen a kriptovaluták kedvező szabályozását is érvényesíteni tudnák. Epstein azért kereste Bannont, hogy lobbizzon a kriptoszabályok lazításáért.

Kapcsolódó
Epstein-akták: megszólalt a Király utcai lakás tulajdonosa, aki állítja, fenyegette őt az egykori szexuális ragadozó

Haakon Gundersen norvég producer a 24.hu megkeresésére közölte, Jeffrey Epstein és közte semmilyen megállapodás nem volt. A nyilvánosságra került levelek viszont mást mutatnak.

The post Ezt kell tudni az Epstein‑botrányról: hat pontban idézzük fel a világ egyik legsúlyosabb szexuális visszaélés-sorozatát first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest