Miután az ATP és a WTA felfüggesztette az összes orosz és fehérorosz tenisztornát, a sportélet nem állt le, így az oroszok 2022 végén, Szentpéterváron rendeztek egy viadalt (amelyet azóta még háromszor megismételtek).
Az első ilyen eseményen pályára lépett Bondár Anna is, ez pedig rosszallást váltott ki egyesekből. Közéjük tartozik Olekszandra Olijnyikova, aki kedden éppen a magyar játékos ellen lép pályára a 283 ezer dollár (91,1 millió forint) összdíjazású, kolozsvári kemény pályás női tenisztorna második fordulójában.
A mérkőzés előtt a világranglista 91. helyén álló sportoló azt mondta, úgy döntött, nem fog kezet ellenfelével a mérkőzés végén.
Olijnyikova nem felejt
„Bondár 2022 decemberében részt vett a North Palmyra Trophies-tornán – egy olyan eseményen, amelyet Oroszországban rendeztek meg – nyíltan figyelmen kívül hagyva a nemzetközi szankciókat és az agresszor állammal szembeni korlátozásokat. A tornát a Gazprom finanszírozta, amely az orosz háborús gépezet egyik kulcsfontosságú pénzügyi pillére. Oroszország ugyanezeket a forrásokat használja ukrán nők és gyermekek megölésére és megcsonkítására, szüleink, testvéreink és férjeink elpusztítására” – mondta.
Oleksandra Oliynykova to refuse joint photo and handshake with
Anna Bondar at WTA 250 in Cluj-Napoca
Ukrainian tennis player Oleksandra Oliynykova will not take part in the traditional pre-match joint photo or shake hands with Hungarian player Anna Bondar during their… pic.twitter.com/zfseUZ34Pj
— Ukrainian Tennis • BTU (@ukrtennis_eng) February 2, 2026
Hangsúlyozta, hogy a magyar teniszező azok után vett részt a versenyen, hogy a világ már tudomást szerzett az orosz hadsereg által elkövetett tömeges bűncselekményekről.
2022 decemberében Oroszországba utazni, teniszezni, és elfogadni a Gazprom által adott pénzt, erkölcsi szempontból egyenértékű azzal, mintha 1941-ben a náci Németországban szerepelnének, és az auschwitzi és treblinkai haláltáborokban meggyilkolt zsidóktól elvett ékszerekkel fizetnének. Ugyanaz a gonosz – csak 80 évvel később.
Ez elvi kérdés
Az ukrán teniszező hangsúlyozta, hogy döntése nem személyes, hanem elvi kérdés.
„Ez az emberi méltóságról és az alapvető emberi értékekről szól. Ezt nem hagyhatom figyelmen kívül. A globális teniszközösségnek sem szabad figyelmen kívül hagynia. A rajongóknak sem szabad elfelejteniük. Ezért nem tudom rávenni magam, hogy fényképeket készítsek vagy kezet fogjak valakivel, aki olyan forrásokból kapott pénzt, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a hazám elleni háborúhoz.”
Olijnyikova ugyanakkor megjegyezte, hogy nem zárja ki, hogy a jövőben megváltoztassa álláspontját.
„Elismerem annak a lehetőségét, hogy Anna hibázott, amikor meghozta ezt a döntést – bár rendkívül súlyos volt.
Kész lennék a jövőben kezet fogni vele, ha nyilvánosan elismeri ezt a hibát, bocsánatot kér az ukrán néptől, és egyértelműen, egyenesen elítéli Oroszország agresszióját Ukrajna ellen, illetve a háborús bűnös Putyint.
The post Bondár Annával csak akkor fog kezet ellenfele, ha bocsánatot kér az ukrán néptől first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Oleksandra Oliynykova to refuse joint photo and handshake with
Anna Bondar at WTA 250 in Cluj-Napoca



