Eltörte a felesége csontját a gyermeke előtt, majd feltakaríttatta vele a vért és elvitte őket sétálni az erdőbe

Véresre verte a feleségét a kisfia előtt egy férfi, majd bezárta őket a lakásba. A Balassagyarmati Járási Ügyészség súlyos testi sértés, kifosztás és személyi szabadság megsértése miatt állítja bíróság elé a 39 éves férfit.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi és élettársa 2022-ben költöztek össze egy nyugat-nógrádi közös albérletbe a nő 12 éves gyermekével együtt. 2022. április 30-án a nő a fürdőszobában szárította a haját, amikor egy szóváltást követően a férfi két kézzel megfogta a fejét és nagy erővel a porcelán csapba, majd a fürdőkád szélébe verte.

Sérülések

Az anyuka próbált védekezni, de az élettársa ököllel megütötte a mellét, valamint a bordáit. A nő segítséget akart hívni, de férfi elvette tőle a telefont, és hajánál fogva ráncigálni kezdte a nőt. A bántalmazást végignézte az asszony 12 éves fia is.

Ezután a férfi a nappaliban arcon rúgta a nőt és kétszer hasba is ütötte. A férfi az aznap a nő műszaki cikkeinek eladásából szerzett pénz felét is követelte az asszonytól, a vérző és félelemben lévő nő átadott neki 40 ezer forintot. A férfi feltakaríttatta a nővel a vért, majd letöröltette vele a sebes arcát is, és közölte, hogy elmennek sétálni, ahogy eredetileg is tervezték.

Szabadulás

A séta közben az anya attól félt, hogy gyermekével további bántódásuk esik, ezért nem akart hazamenni. Ekkor a férfi nyakánál fogva azzal fenyegette meg, hogy ha nem megy be vele a lakásba, eltöri a nyakát. A rettegő nő eleget tett gyermekével a felszólításnak, a férfi pedig bezárta őket egy ablaktalan szobába. Végül a férfi este 11 körül távozott a lakásból, a nő ekkor tudott segítséget kérni. Az édesanya a bántalmazás következtében csonttöréses sérüléseket szenvedett el. Az ügyészség hét év fegyházbüntetést kért a férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

The post Eltörte a felesége csontját a gyermeke előtt, majd feltakaríttatta vele a vért és elvitte őket sétálni az erdőbe first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest