Bem József honvédtábornok seregei 1849. február 4-én ütköztek meg a jelentős túlerőben lévő császári csapatokkal. Az erdélyi Vízakna nevű város mellett vívott csatában a több ezer román felkelővel kiegészült osztrákok győzedelmeskedtek, a kudarc pedig Bemet is életveszélybe sodorta – derül ki a Rubicon cikkéből.
Magyar sikerek Erdélyben
Bem József tábornoki kinevezése fordulópontot jelentett az erdélyi harcokban. A tehetséges hadvezér alatt a honvédseregek 1849 januárjában felszabadították Székelyföldet, majd a császári erőket egészen Nagyszebenig szorították vissza. A császári főparancsnok ezután az oroszok behívására kényszerült, ami pillanatok alatt megfordította az erőviszonyokat.
Bem Vízaknán állomásozó maroknyi seregét ezután nemcsak a császári tábornok mintegy 7000 katonája fenyegette, hanem Gyulafehérvárnál a román felkelők is több ezres haderőt toboroztak. Az osztrákok február 4-én indítottak támadást a magyarok ellen, akik a Vízakna környékén fellelhető sóbányák elhagyott tárnáiban építették ki állásaikat.
Elsöpörte a honvédeket az osztrák had
A csata kedvezően indult Bem számára, ugyanis a nyílt terepen támadó császári túlerő hosszú ideig ki volt téve a magyar ágyúk tüzének, így komoly veszteségeket szenvedtek. Az osztrákok már a visszavonulásra készülődtek, Bem azonban ekkor elkövetett egy súlyos hibát: a hátráló császáriak látványától elbizakodottan rohamot vezényelt, ezzel viszont felfedte seregeinek valós létszámát. A császári főparancsnok hamarosan felismerte hatalmas túlerejét, ezért ellentámadást indított, amely elsöpörte a honvédcsapatokat.
A vízaknai vereséggel Bem végveszélybe került, mindösszesen 1500 katonája és jelentéktelen tüzérsége maradt. A hadvezér csak a szerencsének és a rossz időjárásnak köszönhette, hogy maroknyi seregével el tudott menekülni.
Bár Bemnek komoly felelőssége volt a vízaknai vereségben, a következő hetekben ismét megmutatta rendkívüli hadvezéri kvalitásait, ugyanis február 9-ére sikeresen eljutott Piskiig, ahol véres küzdelem árán sorsdöntő győzelmet aratott az osztrákok felett.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem és nemzettudat egyik legfontosabb eseménye. Lapunk ezért számos korábbi cikkében mutatta be csatáit és jelentős alakjait, amelyek közül néhány alább elérhető:
- Halálos csapdába csalták a románok a magyar forradalom hősét
- Főbe lőtte magát a magyar forradalom kiemelkedő politikusa
- Véres csatában szabadították fel Vácot a magyarok
- Jelképesen felakasztották a szabadságharc után a magyar miniszterelnököt
- Comblövés végzett a magyar szabadságharc hősével
The post Óriási túlerő söpörte el a maroknyi magyar sereget Vízaknánál first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





