A vállalat vezetése már legalább egy éve azt üzeni, hogy a kecskeméti gyár átveszi a vezető szerepet az európai Mercedes-üzemek között, és a legszebb jövő elé néz. De amióta ezt mondják, a három műszakos munkarendből kettő lett, majd a kettőből egy, mostanában pedig azt látják a dolgozók, hogy komplett gépsorokat szerelnek le az üzemben
– mondta el egy munkavállaló a 24.hu-nak.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a helyi sajtónak elismerte, hogy a kecskeméti üzem egyes területein januártól áprilisig átmenetileg egy műszakos munkarendre állnak át. Ennek ellenére a társaság – csakúgy, mint a kormány – továbbra is erőteljes sikerkommunikációt folytat a 2022-ben kezdeményezett nagyszabású gyárbővítési programról, amelynek nyomán a magyarországi üzem egymillió gépjárművet lesz képes évente előállítani.
A cég a műszakváltozást is az eddig mintegy egymilliárd eurónyi kiadást jelentő bővítéssel magyarázta. Indoklásuk szerint a korábbi bejelentéssel összhangban az idén új modellek gyártása kezdődik az MMA (kompakt/középkategória, belsőégésű- és elektromosautó), valamint az MB.EA (elektromos luxusautó) platformokon, ezért az üzemben átfogó fejlesztések és átalakítások történnek, hogy felkészüljenek az átállásra. 2026 januárjában megkezdődött az új, tisztán elektromos GLB sorozatgyártásának fokozatos beindítása is.
A műszakváltozásnak nincs közvetlen hatása a törzsállomány létszámára – hangsúlyozták.
Lapunk forrása szerint a műszakcsökkentés a gyakorlatban azt jelenti, hogy az üzem hónapok óta a teljes termelési kapacitásának a felét, de talán még ekkora részét sem produkálja – ugyanakkor erről pontos adatok nem állnak rendelkezésére. Elbocsátások nem voltak az üzemben, de a munkatársaknak kevesebbet kell dolgozniuk, mint korábban. Például a szokásos téli leállás végeztével január 5-én a munkavállalók körülbelül a felének nem kellett felvennie a munkát.
„Az MMA- és MB.EA-platformokra épülő új modellek gyártásának előkészítése keretében a kecskeméti telephelyen átfogó építési munkálatok zajlanak. Ennek hátterében egyes gyártási területek tervezett egy műszakos munkarendben működnek. Szíves megértését kérjük, stratégiai tervezéssel kapcsolatos kérdésekben nem áll módunkban nyilatkozni” – válaszolta a Mercedes-Benz sajtóosztálya arra a kérdésünkre, hogy az új munkarend mekkora termeléscsökkentéssel jár.
A társaság nem közöl évközi adatokat, és a termelésváltozásokról sem ad ki tájékoztatót, azonban a Magyar Nemzeti Bankhoz eljutottak olyan adatok, amelyek a kapacitások visszaeséséről szólnak. A jegybank tavaly decemberi inflációs jelentése szerint
a 2025. január-szeptemberi időszakban év/év alapon a kecskeméti gyár termelése 43 százalékkal esett.
Megjegyezték, hogy a csökkenés mögött az üzem gyártósorain tervezett változások is állhatnak. Hogy melyek, azt nem részletezték. Érdemes azonban megjegyezni, hogy tavaly júliusban a cég bejelentette: befejezik hazánkban az ikonikus CLA-modell gyártását, és a termelést áthelyezik Németországba, a márka rastatti üzemébe. Ezzel a magyarországi üzemben jelentős kapacitás szabadult fel. A vállalat ezzel együtt azt is bejelentette, hogy költségcsökkentési okokból Németországból hazánkba helyezi át az A-osztály gyártását, ez azonban a legutóbbi hírek szerint csak 2026 második negyedévétől indulhat el.
Egyelőre az új platformokon történő gyártás is várat magára. Forrásunk szerint pillanatnyilag a gyárbővítés is lassan zajlik. A társaságtól azonban hangsúlyozzák, hogy „az építési és átalakítási munkálatok a tervek szerint haladnak. Jelenleg két új épület készül a jövőbeli karosszéria- és összeszerelő sorok számára, valamint egy további épület az akkumulátor-összeszereléshez. Ezzel párhuzamosan a telephely második fényezőüzemét is átfogóan modernizáljuk.”
Az elmúlt évben a hatalmas méretű gyárberuházás befejezését némileg elcsúsztatták. A cég lapunknak adott tájékoztatása szerint ez újfent megtörtént.
- A kecsup.hu hírportál már 2023 októberében arról írt, hogy dolgozói értesülések szerint a Mercedes-Benz második kecskeméti gyára az eredetileg tervezett 2025 helyett csak 2026-ban kezdheti meg a működését. Ezt akkor, majd lapunknak 2024 nyarán is cáfolta a vállalat. Tavaly azonban kiderült, hogy az üzem átadására 2026 előtt nem kerülhet sor.
- 2025 augusztusában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy a beruházás kiválóan halad, így 2026 első negyedévében megindulhat az új Mercedes-modellek gyártása Kecskeméten.
- A vállalatól most azt írták, hogy az új gyáregység ünnepélyes megnyitóját 2026 második felére tervezik.
Mi a helyzet a toborzással?
Mint megírtuk, a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában az új platformok üzembe helyezésére és új gépkocsimodellek felfutására készülnek, ezért közép távon további háromezer új munkahelyet terveznek létrehozni. A gyár jelenleg körülbelül 4500 dolgozót foglalkoztat.

A cégtől elmondták lapunknak, hogy a toborzási és felvételi folyamat 2025 októberében indult el. Forrásunk szerint azonban a beharangozott nagy létszámú munkaerő-felvétel mostanáig nem kezdődött meg.
Jelenleg három műszakos foglalkoztatásra felvett emberek úgy dolgoznak, hogy mindössze egy műszakban járnak be. A Mercedes szempontjából teljesen szükségtelen lenne hirtelen új munkavállalókat behozni, hiszen bőven vannak emberek, akik a sorok mellé állíthatók
– magyarázta. Április előtt pedig az üzem egy műszakos rendről nem fog visszaállni két műszakra – tette hozzá.
Megkérdeztük a vállalatot, hogy elakadt-e a toborzási folyamat, erre így válaszoltak: „A következő években jelentős növekedéssel számolunk az új munkavállalók számát illetően. Az új gyártóüzem felfuttatásához összességében több ezer további munkavállalóra lesz szükség. A stratégiai munkaerő-tervezéssel kapcsolatban nem nyilatkozhatunk.”
Arról is érdeklődtünk, hogy a kölcsönzött munkavállalókat hogyan érinti a három hónapos csökkentett termelésű időszak. Válaszuk szerint: „A kölcsönzött munkaerő iránti igény a termelési tervezéstől függ. Ez az időszak nincs közvetlen hatással az alkalmazásban lévő, kölcsönzött munkavállalók számára. További részletekről versenyjogi okokból nem áll módunkban nyilatkozni.”
Lapunk forrása arról is beszámolt, a dolgozók körében megütközést keltett, hogy egyes helyszíneken elkezdték szétszedni a gyártósorokat – ezeket állítólag a Mercedes-Benz lengyelországi telephelyére helyezik majd át. Úgy tudják, a gyárbővítés keretében a korábbi gépsorok helyére a későbbiekben új egységeket hozhatnak új járműmodellek gyártásához. Így a lépés nem utal leépítésre, mégis bizonytalanságot sugall. A munkálatokról érdeklődtünk a cégnél is, a következőt írták:
Nem fognak gyártósorok átkerülni a kecskeméti gyárból a lengyelországi telephelyre.
Fogyatkoztak az eladások az érintett modelleknél
A Mercedes hazai leánya tehát nem változtat a korábbi beruházási terveken, csak a végrehajtás dátumát tolta el – ezzel egyébként nincs egyedül az autógyártók között, hiszen a debreceni BMW-gyár átadása is megcsúszott időben, csakúgy, mint a szegedi BYD üzemé. Iparági szakértők szerint az európai autógyártókra továbbra is a bizonytalanság, a kivárás jellemző. Az elmúlt évek sorozatos válságjelei után a pozitív fordulat még mindig várat magára. Így a Mercedes-Benz esetén sem okozhat meglepetést, hogy a korábbi nagyratörő tervek megvalósítása késik.
A vállalat globális személygépkocsi-eladásai 2025-ben 9 százalékkal csökkentek, meredekebben, mint 2024-ben, amikor 3 százalékos volt a lejtmenet. A Mercedes ugyanakkor drámai piacvesztést Ázsiában és Észak-Amerikában szenvedett el, míg az európai piacon csak 1 százalékos volt a visszaesés.
Ha azonban részletes bontásban nézzük, éppen azokban a járműszegmensekben volt élesebb a visszaesés, amelyekben a kecskeméti gyár is érintett. Az elektromos Mercedes-járművek eladásai 9 százalékkal csökkentek, míg az Entry modellcsalád – ehhez tartozik a CLA, az EQB, a GLB és az A-osztály – értékesítési számai 10 százalékkal romlottak tavaly 2024-hez képest. Ezzel szemben azok a modellek – a Mercedes AMG és a G-osztály – voltak sikeresek a piacon, amelyeket a cég nem Kecskeméten, hanem Nyugat-Európában gyárt.
Az eladási számok nyomán feltételezhető, hogy nem csupán a bővítési munkálatok miatt lehet szükség műszakcsökkentésre a hazai gyárban.
A legutóbbi adatok szerint 2024-ben a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. árbevétele 16 százalékkal – 5 milliárdról 4,2 milliárd euróra – csökkent 2023-hoz képest, míg az adózott eredmény 40 százalékkal – 95,6 millióról 57,6 millió euróra – zsugorodott.
The post Megszakadt a toborzás a kecskeméti Mercedesnél a dolgozók szerint first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





