„Hagyjuk-e, hogy a kormány a jog fölé helyezze magát?” – az Európai Bizottsághoz fordul Karácsony Gergely

„Mivel a bírósági döntések utólagos kormányzati felülírása nyilvánvalóan sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, ezért az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordulok, kérve, hogy vizsgálják meg, milyen azonnali lépéseket tehetnek a magyar jogállamiság védelmében” – írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookján, miután a kormány olyan rendeletet hozott, melyben az ukrajnai háborúra hivatkozva leszögezi, hogy a szolidaritási hozzájárulás teljesítése nem lehet vita tárgya. A rendelkezés visszamenőleges hatállyal kimondja, hogy a tehetősebb önkormányzatoktól begyűjtött elvonás miatt nem lehet perelni, és a folyamatban levő eljárásokat meg kell szüntetni, így azok a perek is véget érnek, amelyeket a fővárosi önkormányzat korábban indított.

Karácsony korábban dermesztőnek nevezte a rendeletet, a Tisza fővárosi frakcióvezetője szerint pedig az a „fehérorosz útra” lépés mérföldköve.

A főpolgármester most azt írta:

Hagyjuk-e, hogy a kormány a jog fölé helyezze magát, és ezzel veszélyeztesse mindenki biztonságát? Budapest működőképessége mellett immár ez is a tét. Ha ezt meg lehet tenni Budapesttel, akkor ebben az országban senki sincs biztonságban.

Karácsony szerint a kormányrendelet annak beismerése, hogy Budapestnek igaza van: az elvonások jog szerint visszajárnának. Emellett az igazságszolgáltatás függetlenségének megcsúfolása, a bírói függetlenség semmibe vétele, így ebben az értelemben európai ügy is, ezért az Európai Bizottsághoz fordul.

Emellett arra kéri a budapesti vállalkozásokat, hogy ha tehetik, határidő előtt fizessék az iparűzési adót:

Nagyon remélem, hogy a magyar bíróságokat nem téríti le a jogállamiság útjáról sem ez a kormányrendelet, sem a megfélemlítő propaganda. Ha így lesz, a kártérítési perek révén egyensúlyban tudjuk tartani a költségvetésünket. De addig is óvintézkedéseket kell tennünk. Március közepéig, az iparűzési adó befizetéséig nem áll módunkban semmilyen beszállítói számlát kifizetni. Arra kérjük a budapesti vállalkozásokat, hogy ha tehetik, már a határidő előtt fizessék be az iparűzési adót. Így reméljük, eljutunk áprilisig.

The post „Hagyjuk-e, hogy a kormány a jog fölé helyezze magát?” – az Európai Bizottsághoz fordul Karácsony Gergely first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest