Az utóbbi hetekben rendkívüli hidegek sújtották Magyarországot – volt, ahol akár mínusz 20 fok alá is lecsökkent a hőmérséklet. Ez különösen azokat viselte meg, akiknek nincs otthonuk, az utcán kénytelenek élni, vagy nincs pénzük a megdráguló fűtésre, illetve az életkörülményeik nem teszik lehetővé, hogy rendesen tudjanak fűteni a saját otthonukban.

Január 7-étől – visszavonásig – vörös kód van érvényben Magyarországon, ami azt jelenti, hogy kritikus időjárási helyzetben (télen ez mínusz 10 Celsius-foknál alacsonyabb hőmérsékletet jelent), az élet védelme érdekében valamennyi szociális intézménynek kötelező befogadnia a hajléktalan vagy bajba jutott embereket.

Rászorulókon segítőket koordináló regionális diszpécserszolgálatokat, önkormányzatokat és közreműködő szervezeteket kerestünk fel: mik a tapasztalataik a fagyos időben. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, valamint a Magyar Önkormányzatok Szövetsége válaszolt megkeresésünkre.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat országszerte (Észak-Magyarországon, illetve a Dél-Alföldön, valamint a közép-dunántúli és a dél-dunántúli régióban) 64 hajléktalanellátó intézményt tart fent, ezen kívül a Felzárkózó települések program 300 legszegényebb településének több mint egyharmadában is jelen van – ezek jellemzően kistelepülések, zsákfalvak, szegregátumok, csökkenő létszámú távoli falvak. Az érintett 300 községben összesen 305 ezren laknak.

Nem a hajléktalanok körében a leggyakoribb a kihűlés

A máltaiak azon a 112 településen, amelyeken jelen is vannak, fűtött helyiségekkel várják azokat a családokat, amelyek nem tudnak rendesen vagy egész nap fűteni ebben az időben. Szinte mindegyiket igénybe veszik, van, ahol harmincan is.

„Bemennek melegedni, kérnek egy forró teát, esetleg élnek a lehetőséggel, és kimossák, megszárítják a ruhájukat. Több órát vagy akár egész napszakot megspórolnak a tüzelővel, és akkor csak éjszakára tüzelnek.

Sok olyan család van, amelynél folyamatos tüzeléssel sem megy a házban a hőmérséklet 8–10 fok fölé, tehát a legtöbb helyszínünkön van létjogosultsága a nappali melegedő szolgáltatásnak

– nyilatkozta lapunknak Romhányi Tamás, a szervezet kommunikációs vezetője. Ezen kívül munkatársaik reggelente vagy esténként végigjárják az adott falut – vannak-e életjelek, füstöl-e a kémény, vannak-e lábnyomok a hóban, ég-e a villany, látnak-e mozgást – mindenhol. Két nagyvárosi szolgálattal felérő munkát végeznek el a munkatársaik ezekben a kisfalvakban.

„A legtöbb kihűlés és haláleset nem közterületen, hajléktalan emberek körében következik be, hanem jellemzően a rosszul fűtött vagy nem fűtött házakban vagy házként használt különféle épületekben” – emlékeztetett rá Romhányi.

Nem mások szeme láttára következnek be a tragédiák, hanem valamiféle épületben vagy lakóhelynek nevezett helyen.

„A fagyhalál azok esetében jelenti a legnagyobb veszélyt, akik mások számára nehezen észrevehető helyen kerülnek bajba. Például elesés vagy eszméletvesztés következtében a lakóhelyükön nem tudnak tenni a kihűlés ellen, akár a fűtetlen lakáson belül, akár a ház körüli telken. Ezek miatt is különösen fontos, hogy figyeljünk a szomszédainkra” – válaszolta megkeresésünkre a Magyar Vöröskereszt.

Az országszerte számos átmeneti otthont fenntartó és a Nyugat-dunántúli Regionális Diszpécser Szolgálatot is ellátó Vöröskereszt lapunknak adott válaszában arról írt: „Ebben az időszakban is számos személyes történettel találkoznak a Magyar Vöröskereszt munkatársai:

vannak, akik nem tudják kifizetni az albérletüket, elveszítették a munkahelyüket, vagy családi kapcsolataikra különböző okokból nem számíthatnak. Mások számára a megfelelő fűtés vagy az étkezés biztosítása jelent problémát.

Bár az ügyfelek számára fontos az önállóság megőrzése, az alapvető szükségleteket nem mindenki képes egyedül megteremteni”.

Kihívások egy jászsági faluban

A 2900 fős lakosságú Jánoshidán sokaknak gondot okozott a mostani időjárás – nyilatkozta lapunknak a település független polgármestere, Eszes Béla, aki egyúttal a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke is. Körülbelül 900 család él a községben, a lakók „javarészt eljárnak más településekre, Jászberénybe, Jászfényszarura dolgozni. Alapvetően gyárakban, üzemekben, kis pénzért, tehát a minimálbért alig meghaladó összegekért dolgoznak”.

Az önkormányzatnál előzetesen úgy tippeltek, hogy körülbelül 80 családnak okozhat gondot a szélsőséges időjárás – akár gázzal fűtenek, hogy „lehetőleg maradjanak benne abban a sávban, ami még kedvezményezett”, akár villannyal, amiből egyre többeknek előre feltöltős órájuk van.

Sokan pedig fával fűtenek, 41 család jelezte, hogy nem lesz elég tűzifájuk. Jánoshida ezt jelezte is a Belügyminisztériumnak, jelentkeztek a különleges kormányzati tűzifaosztásra, ám mostanáig még nem kaptak semmit. A község lakói

vért izzadnak, hogy meg tudják oldani a helyzetet. Ha valaki a héten meg akart volna fagyni, akkor a kormányzattól nyugodtan megfagyhatott volna

– fogalmazott Eszes Béla.

Végül az önkormányzat vásárolt tűzifát, és 2–3 mázsányit adtak a rászorulóknak, hogy ne essen bajuk. A polgármester arról is beszélt, hogy „érdekes módon itt például a Jászságban három település kapott eddig fát, amiről tudunk, ahová katonák vitték, meg rendőrök segítettek pakolni, meg talán tűzoltók, még a felvágásban is. Ez Jásztelek, Jászladány és Jászárokszállás. Ez azért nagyon érdekes, mert Jászárokszállás az egyik leggazdagabb település a környéken, több mint egymilliárdos iparűzési adóbevétele van. Csak hát Pócs Jánosnál, a helyi kormánypárti országgyűlési képviselő úrnál nagyon jó helyet foglalnak el, és őket kiemelten támogatja. Ilyen esetekben is ez a lényeg: az ő embereik kaphassanak támogatást”.

Akik fával fűtenek, szerinte javarészt felkészültek előre a télre, meg alapvetően, sokan „több lábon állnak”, vegyesen árammal, gázzal, fával is tüzelnek, ki ahogy tud.

Persze akadnak kivételek, akik esetleg a saját hibájukból kerültek nehéz helyzetbe, és olyanok is vannak, akiknek annyira alacsony a jövedelmük vagy 80 ezer forintos a nyugdíjuk, hogy nagyon nehéz még egyetlen helyiséget is felfűteniük.

Azok közül, akik gázzal, villannyal fűtenek, többen is rendkívüli segélyhez folyamodtak. Nekik „nagyon minimálisan tudunk adni 5 ezer forintot”, erre is volt a héten több példa. Eszes arról is beszélt, hogy a legszegényebbek közül sokan náluk közfoglalkoztatásban dolgoznak.

A 34 közfoglalkoztatottból 20 fölött van azoknak a száma, akik erősen rászorulók, tehát akiknek valóban azzal van gondjuk, hogy hogyan fognak fűteni holnap, és ők szinte mindannyian kértek fizetési előleget.

A máltaiak 30 baranyai településen tartottak szemlét a vörös kód elrendelésének hetében, vittek meleg ruhát, élelmiszercsomagot mindenkinek, és közben felmérték, hogy mire lehet még szükségük. Néhány esetben kályhával mentek vissza, mert, ami volt, az nem jól működött, inkább füstölt, vagy a rosszul záródó bejárati ajtókat igazították meg, elzárták a réseket, hogy az a kevés meleg ne szökjön ki a házból.

A havazás csak még jobban megnehezítette a helyzetet

Az MMSZ tanyagondnokságot is ellát Cegléd közelében, ahol 1200-an laknak, itt alapvetően például a gyerekek iskolába, óvodába való utaztatásában, ivóvíz szállításában segítenek (a fúrt kutak vize a mezőgazdasági termelés miatt nem vagy csak korlátozottan iható a magas nitráttartalom miatt). De ilyenkor olyan feladatokat is ellátnak, mint például a tüzelő felaprítása az időseknek, ami nem lenne valójában a feladatuk. Előfordul – dacára az összkerék-meghajtású autóiknak –, hogy a nagy hóban, jégben elakadnak, és néha órákig várhatnak, míg egy traktor a segítségükre tud sietni.

A más típusú intézményeikben dolgozó munkatársaik (például az idősek és a fogyatékkal élők ellátásában résztvevők) akár egy fél nappal is tovább bent lehetnek, ha a havazás miatt nem érkezik meg a váltásuk.

Ami különbség az utóbbi évekhez képest, az a nagy mennyiségű hó – mondta Romhányi Tamás. Megnehezítette még az olyan intézetek dolgát is, amelyek több különböző épületben működnek, egy gondnok napokig lapátolt volna, hogy átjussanak az emberek egyikből a másikba, vagy bejusson a postás, az ételszállító, a mosodás, ha a hókotrók nem segítenek.

Eszes Béla azt mondja, hogy náluk hatodikától, a havazás kezdetétől egészen 17-ig dolgoztak a hó eltakarításán. Egy olyan traktorjuk van, amelynek van tolólapja, az ment napi 10–16 órát, két emberük váltotta rajta egymást. A sójuk is elfogyott egy idő után, a szerződött partnerük sem tudott nekik vinni, ezért a több mint száz kilométerre fekvő Szigetszentmiklósra kellett elmenniük vásárolni.

A polgármester nehezményezi, hogy a kormányinfókon Gulyás Gergely mindenkinek köszönetet mondott, csak az önkormányzatoknak nem. Illetve azt ecsetelte, hogy a kancelláriaminiszter szerint „500 vagy 600 gépjármű” takarította a közutakat (a Magyar Közút közlése szerint 800 munkagép), és ezt kiemelkedő számnak állította be, pedig Eszes szerint, ha azzal számol, hogy náluk, egy kistelepülésen egy gép ment, akkor a nagyobb településeken valószínűleg több is, ha pedig ezt beszorozzuk a 3200 önkormányzat számával, akkor

én azt merem mondani önnek, hogy az önkormányzatoknál 4000–5000 gép is mehetett. Tízszer annyi, mint amiről a kormányzat dicshimnuszokat zeng. Ha az önkormányzatok nem állnak a sarkukra, és a polgármesterek nem veszik kezükbe az irányítást, akkor ez a hó most úgy betemetett volna bennünket, hogy ki sem tudtunk volna belőle mászni.

Szerinte a gépi munka a hótakarításban náluk 1–1,54 millió forintot, a kézzel végzett munkájuk pedig 1 millió forintot emészthetett fel, de – szemben a 20 évvel ezelőtti hóhelyzettel – most nem tudnak róla, hogy ezt megtéríti-e majd nekik a kormány.

Hajléktalanság

A Máltai Szeretetszolgálat hajléktalanellátó intézményei százszázalékos kihasználtság fölött működnek. Ez azt jelenti, hogy „a nagyobb településeken, a nagyobb intézményeinkben már a vörös kód elrendelése előtt is működtek krízisférőhelyek”.

A Galvani utcában például van egy 15 férőhelyes krízishelyiségük, és itt többször előfordult, hogy a 15 helyre 30–35 ember sorakozott nyitáskor, hogy bejöjjenek. „A szeretetszolgálatnál alapelv, hogy férőhelyhiány miatt nem küldünk el senkit, valamilyen módon megoldjuk. Férőhelyhiány miatt senkit nem küldtünk el. Ez része a küldetésünknek is.”

Többször előfordult, hogy folyosóra kitett székeken is éjszakáztak emberek.

„A legnagyobb hidegben azért azok is bejönnek, akik az év többi részében jellemzően nem fogadják el az intézményi ellátást” – mondta Romhányi. Olyan is előfordul, hogy önkénteseket szerveznek, és mikrobuszokkal beszállítják a hajléktalanokat a Menhely Alapítvány által koordinált pesti oldalra, olyan intézménybe, ahol még van (krízis)férőhely.

A krízisférőhely azt jelenti – ez a máltaiak intézményei esetében 7–15 plusz férőhely –, hogy alapvetően nem ágyakról van szó, hanem folyosókról, ebédlőkről és egyéb helyiségekről, ahol matracokat fektetnek le, és takarókat tudnak adni a rászorulóknak.

A Vöröskereszt tapasztalatai azt mutatják, hogy – bár a szállók kihasználtsága megnőtt – a „férőhelyeloszlás és -igénybevétel mértéke az ország különböző pontjain nagyon eltér”.

Nehéz megmondani, hogy a nagy hideg miatt a hajléktalan emberek hány százaléka keres fel éjszakára egy intézményt, mivel nehéz meghatározni, kit tekintünk hajléktalannak – fogalmazott Romhányi. „Hajléktalannak tekintjük-e azt az embert, aki, mondjuk, egy szerszámos sufniban vagy egy bélelt sátorban él, vagy csak azokat az embereket, akik a kapualjban fekszenek, meg a bokrok alatt húzzák meg magukat?”

A szakemberek országosan általában nyolcezer hajléktalanról beszélnek, az érintettek kevesebb mint a fele Budapesten és a környékén él.

A máltaiak diszpécserszolgálata azt tapasztalja, hogy a legnagyobb hidegben tízből heten elfogadják a segítséget, és ez az arány növekszik. Mindig vannak, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy kint maradnak, de az extrém hidegben lecsökken a számuk.

A Vöröskereszt szerint az utcán maradásnak több oka is lehet. Például, hogy alkalmazkodniuk kell másokhoz, a szabályokhoz, illetve „a jövedelemszerzésük lehetősége egy adott területhez kötődik, ami esetleg messze van az intézményektől. Másokat a hűséges társaiktól való elszakadás tart vissza, hiszen kutyát a legtöbb helyen nem lehet bevinni az intézmény területére”.

A külterületi kunyhókban élőkkel kapcsolatban a Vöröskereszt arról ír, hogy azok fűtésére a lakóiknak általában van valamilyen megoldásuk, de így is kijár hozzájuk az utcai gondozószolgálatuk, hogy felmérjék, van-e valamire szükségük. „Segítenek az intézményekbe jutásban vagy a szükséges támogatás beszerzésében, például tartós élelmiszer, ruha, takaró, gyógyszer biztosításával.”

Az elsődleges az életmentés

A hajléktalanoknak egy viszonylag kis csoportja fordítva veszi igénybe a segítséget, vagyis éjszakára mennek ki, és nappal vannak bent a melegedőkben. Ekkor igénybe veszik az ottani szolgáltatásokat, zuhanyoznak, tévéznek, interneteznek, telefonálnak, mosnak, vagy – ha úgy alakul – másik ruhát kérnek.

Hogy miért ezt a megoldást választották, Romhányiék csak vélelmezni tudják – az biztos, hogy nem a bővebb kapacitás miatt, mert a nappali melegedők is tele vannak.

A téli időszakban a hagyományos szociális munkára kevesebb idő jut, mert ilyenkor az a cél, hogy lehetőség szerint minden embert megtaláljunk és fűtött helyre vigyünk. Gyakorlatilag a közvetlen életmentés az, amiben ilyenkor teljes erővel kell részt venni mindenkinek.

Olykor nagyon nehéz elkerülni a tragédiát. Nemrég a fagyhalál elől mentettek meg egy férfit, akit előtte kizavartak egy bevásárlóközpontból. A férfire már a kritikus, 35 fokos határérték alatti 32,3 fokos testhőmérséklettel találtak rá. Erről bővebben itt írtunk.

A hagyományos szociális munka ilyenkor háttérbe szorul, így kevesebb energia jut arra, hogy a szociális munkások – „járadékot intézni, iratokat pótolni, nyugdíjat szerezni vagy esetleg munkába helyezni” – tudjanak.

A Vöröskereszt kiemeli azt is, hogy vannak, akik ápolási, gondozási szükséglettel (például stroke utáni állapotban vagy súlyos fogyatékossággal) élnek, illetve pszichiátriai betegséggel küzdenek, de „az ő ellátásukra a hajléktalanszállóknak nincs szakemberi és infrastrukturális kapacitásuk. Ilyen esetekben az ideiglenes elhelyezés más intézményekben, például idősek otthonában oldható meg”.

Mennyivel nehezebb a helyzet az elmúlt évekhez képest?

Eszes Béla 2010 óta dokumentálja Jánoshida időjárását. Eszerint 2017 óta nem volt ilyen hideg, akkor „mínusz 20 fokok is voltak, és ott is több héten keresztül kitartott ez az időjárás”. Hó még soha nem volt ennyi, amióta ő igazgatja a települést.

Romhányi úgy fogalmazott: minden ősszel felkészülnek a téli krízisellátásra, kialakítják a megerősített jelenléttel futó ügyeleti rendszert, a diszpécserszolgálatot, ahol be lehet jelenteni, ha valaki szükséget szenvedő hajléktalant lát, illetve feltöltik a készleteiket: hőmérőket, teát, fertőtlenítő szereket, takarókat és sok minden mást is. A ruhákkal jó ideje mindig az szokott lenni a probléma, hogy már nem tudják fogadni az adományokat, annyi gyűlik fel belőlük. Most viszont elfogytak a ruhakészletek.

A hajléktalanok sokat vannak kint, ezért a ruháik elkoszolódnak, elszakadnak, tönkremennek, jelenleg épp az olvadás miatt átáznak.

A vörös kód elrendelése utáni első hétvégén ruhaadomány-gyűjtést kellett hirdetnünk, és kértük a lakosságot, hogy hozzanak nagy méretű férfi bakancsot, nagy méretű férfi kabátot, kardigánt, pulóvert, sálat, sapkát, kesztyűt, mert elfogytak.

Volt olyan esetük, hogy a diszpécserszolgálatukat egy kórház azzal hívta fel: szükségük lenne egy 46-os cipőre, hogy az egyik hajléktalan beteget elengedhessék, ugyanis azt, ami rajta volt a beérkezéskor, már nem adhatják vissza rá.

Ez nem azt jelenti, hogy az összes hajléktalan embernek nagy lába van, hanem azt, hogy a különféle problémák, keringési betegségek, a hideg okozta sérülések, a vizesedés miatt bedagadnak a lábaik, sérülések vannak rajtuk, ami érzékeny és fáj. És akinek, mondjuk, 42-es lába van, az egy 42-es cipőt nem tud ráhúzni, hanem csak egy 2–3 számmal nagyobbat. Vagy fáznak, ezért felvesznek alá három pár zoknit is.

Ilyen nagy méretű cipőket azonban kevesebben hordanak és tudnak aztán felajánlani, mégis ezekre lenne a legnagyobb szükség.

„Ezért kellett gyűjtést hirdetnünk, de hát két nap alatt ipari mennyiséget kaptunk, hálaistenek” – mesélte Romhányi.

A Máltai Szeretetszolgálat Szarvas Gábor úti központjában van egy százfős tanácsterem, amelyet extrém hidegben egy 20 fős szállássá alakítanak át, de most erre még nem volt szükség. Nem azért, mert látványosan csökkent volna a hajléktalanok száma, hanem, mert a meglévő intézményekben még mindig lehetett valamilyen helyet találni – tette hozzá kérdésünkre válaszolva Romhányi.

Most némi enyhülés jön, de ez is csak viszonylagosan jó hír. Kevesebbet kell költeni fűtésre, kevesebb fát kell pótolni, de a hajléktalan embereknél ez egy veszélyhelyzet, mivel az olvadás miatt legalább annyira átáznak, mint havazáskor – nyilatkozta a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője.

A hajléktalan embereknek a veszélyeztetettsége nem szűnik meg, mert, ha nem mínusz 10 fok van, csak nulla vagy akár plusz 3–4 fok, akkor is ugyanúgy ki tud hűlni, viszont az olvadó hó meg a latyak átáztatja a ruhájukat, cipőjüket, amiben vannak. Olyan betegségeket, belső szervi károsodásokat szenvedhetnek, amik aztán, ha nem is most azonnal, de rontják az életesélyeiket, azaz nagyon súlyos egészségkárosodást szedhetnek össze.

The post „Ha valaki meg akart volna fagyni, akkor a kormányzattól nyugodtan megfagyhatott volna” – nem csak a hajléktalanokat veszélyezteti a kihűlés first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu