Magyar Pétert tartották többen alkalmasnak a miniszterelnöki posztra a Medián HVG megbízásából készült felmérése szerint.
A Tisza Párt elnökéről a szavazókorú népesség 54 százaléka, míg Orbán Viktorról 46 százalék gondolja, hogy alkalmas.
Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a jelenlegi miniszterelnököt közel kétszer annyian tartják „teljesen” alkalmasnak (31 százalék), mint amennyien Magyart (16 százalék). A Tisza elnökét „inkább” alkalmasnak tartják (38 százalék).
A HVG emlékeztet, hogy az előző, novemberi felmérésben még mindkét miniszterelnök-jelöltet 48 százalék tartotta alkalmasnak.
Ki alkalmas, ki nem
A Fidesz-szavazók 81 százaléka szerint a Orbán teljesen alkalmas az ország vezetésére (5 százalékot javított novemberhez képest), miközben a tiszás szavazók közül csak 34 százalék gondolja ugyanezt Magyar Péterről. November óta 10 százalékponttal csökkent azoknak a tiszásoknak a száma, akik teljesen alkalmasnak tartják Magyart, 11 százalékponttal többen csak inkább alkalmasnak vélik.
Módszertan
A felmérést január 7-e és 13-a között készítette a Medián 1000 fős országos reprezentatív minta telefonos megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára a teljes mintában 3,5 százalék.
The post Medián: Magyar Pétert újra többen tartják alkalmasnak miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





